Aligha vannak olyanok, akik ne hallottak volna az egykori szépségkirálynő, Horváth Éva motorbalesetéről, amelynek következtében húsevő baktérium jutott a szervezetébe, és ez alaposan megnehezítette a gyógyulást. A hagyományos orvoslást és az alternatív gyógymódokat egyaránt bevetette.
Sőt nemrégiben a spiritualitást is segítségül hívta. „Sokáig visszautasítottam ezt az utat. Még meditálni sem tudtam. Amikor jógatábort tartottam, a meditációt helyettem a gurum vezette – mondta Éva Peller Mariann Lélekközösség című podcastjában. – Akkor következett egy fordulópont, amikor már sokadszorra toltak be a műtőbe, és az orvosok nem mindig tudták, mit hoz a jövő.
Úgy voltam vele, atyavilág, engem ez a baktérium fel fog falni.”
Látta a baktérium színét
A tehetetlenség sodorta tehát a spirituális útra. Hamar nagy változásokat észlelt. „Az alapoktól kellett kezdenünk. Sajnos magamévá tettem a baktériumot. Folyamatosan királyi többesben beszéltem róla. Először a kommunikációmon kellett változtatni, a testemen kívül kellett helyeznem.
Rendesen éreztem az energiamezőket, ahogy gyógyítanak. Ezek bizsergés formájában jenetek meg. Egyébként láttam is a baktérium színét, ha jól emlékszem, sárgás volt”
– elevenítetté fel a részleteket Éva.
A változásokat pedig szinte azonnal észrevette. „Folyamatosan javult a helyzet. A fejemben mentálisan mindenképp. Hihetetlen, de ezek a dolgok tényleg sejtszinten dőlnek el. Magam döntöm el, hogyan alakul a lábam sorsa.
Levágástól indultunk, és ma már járókeretezek. Bízom benne, hogy hamarosan ebből futás lesz. Igen, lesz!”
– mosolyodott el.
Horváth Éva a bokájához beszélt
Horváth Éva spirituális segítője, dr. Bernschütz Mária is részt vett a beszélgetésben. „Nagyon fogékony volt Évi. Hogy megértse, miért történt vele ez. Meg akarta tudni, mi van a lábával, mi van a bokájával, milyen gondolat és hitrendszer kapcsolódik oda. Elkezdett beszélgetni vele. Az energiákra is adaptív volt, reagált rájuk. Addig nem hagytuk abba, amíg minden nem áramolt megfelelően. És így gyógyította meg saját magát.”
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




