Lajsz András 2024 tavaszán veszítette el a feleségét, akivel közel 30 évig éltek házasságban. Zsuzsa halála után nem sokkal azonban újra rátalált a szerelem a Dáridóból is ismert mixerre. A 67 éves bartender fejét egy volt osztálytársa, Gizi csavarta el, akivel tavaly novemberben egy osztálytalálkozón találtak egymásra. A szintén özvegy nővel az első pillanattól fogva tudták, hogy őket az ég is egymásnak teremtette, így hát villámgyorsan összeköltöztek, mára pedig az esküvőt szervezik.
„Az a helyzet, hogy megnősülök! Nagyon szeretjük egymást Gizussal, ezért nincs mese, augusztus 23-án feleségül veszem őt!”
– jelentette be izgatottan a Borsnak Lajsz András, aki azt is elárulta, hogy milyen lakodalmat terveznek leendő feleségével. „Vidéki esküvőre készülünk, csak a szűk család részvételével, de persze így is leszünk majd nyolcvanan” – taglalta a Guinness-rekorder mixer.
Gyerekei nem ismerik leendő feleségét
Korábban pedig azt is bevallotta: Gizusban mindent megtalált, ő a tökéletes számára. „Egy tündér, bűbájos teremtés, nagyon odateszi magát. Bár a gyerekeim még nem találkoztak vele, mi már összeköltöztünk – mondta nem sokkal a megismerkedésük után a koktélkirály. – Egy Szokolya nevű településen élünk, Kismaros közelében.
Gizus szintén egyedül maradt, négy évvel ezelőtt veszítette el a párját, így bőven volt miről beszélgetnünk már az első alkalommal. Azóta még inkább elmélyült a kapcsolatunk!
Komolyan mondom, én nem is gondoltam volna, hogy nekem még tartogat az élet ilyen boldogságot és meglepetéseket” – vallotta be András, ám nem csak őt érte váratlanul a szerelem, a koktélos alaposan meglepte a rajongókat is azzal, hogy 67 évesen újra megnősül.
Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu




