Napi friss

Lajsz András elvesztette a feleségét: „Annyi tervünk volt még…”

A koktélkirály szeretett felesége hosszas, gyógyíthatatlan betegség következtében hunyt el.

Lajsz András és felesége, Zsuzsa pár évig tartó mosolyszünet után visszataláltak egymáshoz, András botlása ellenére nem hagyták veszni a korábban együtt töltött 25 évet. Az élet azonban közbeszólt, kicsit több mint 2 év után boldogságuk útjába ezúttal  olyan akadály gördült, amit nem tudtak legyőzni: „Újra együtt voltunk, jó volt közöttünk minden, boldogan éltünk. Aztán jött ez a fránya betegség…Huzamosabb ideje fájt szegénykém gyomra, ezért augusztusban elment az orvoshoz. Több vizsgálatot is elvégeztek rajta, és kiderült, hogy hasnyálmirigyrákja van. Hiába próbálták meggyógyítani, nem sikerült” – mesélte Lajsz András a Blikknek.

A koktélkirály végig neke mellette volt, támogatta, igyekzett minél könnyebbé tenni ezt az időszakot. Még a folyamatosan érkező munkalehetőségeket is sorban utasította vissza, hogy ne vesztegesse az időt másra, csak arra koncentrált, hogy minél több minőségi időt tudjanak együtt tölteni. „Hoztam-vittem, ahová csak kellett. Az utóbbi hónapokban ki-be járkált a kórházba, én pedig bent voltam vele vagy itthon segítettem őt. Engem is nagyon megviselt, ahogy láttam őt legyengülni, elfogyni, de próbáltam erős maradni.”

Felesége elvesztése óta alig két hét telt el, de András továbbra is teljesen elveszettnek érzi magát, nem tudja mihez kezdjen most magával. Jól tudja, hogy az élet megy tovább, de még nem tudja elképzelni számára hogyan. „Borzasztóan nehéz. Nem találom a helyemet, azóta csak kóválygok, mint akit fejbe vertek. Annyi tervünk volt még…  Már mindent eladtam, csak rendezvényeket szoktam vállalni, de amióta megtörtént ez a tragédia, nem bírtam egyre se elmenni, pedig hívtak. A jövő héten lesz az első, nem tudom, mi lesz, de hát nem áll meg az élet. Valahogy muszáj folytatnom, bármennyire is rossz most… Nagyon hiányzik.”

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!