Napi friss

Palik László ágyjelenethez hasonlította a Legyen Ön is milliomos!-t

A műsor házigazdája kreatív hasonlattal érzékeltette, miért áll közel a szívéhez a népszerű tévéműsor.

Sok szempontból emlékezetes marad a Legyen Ön is milliomos! legújabb évadának forgatása Palik Lászlónak, ugyanis a műsor felvétele előtt nem sokkal elszakadt az Achilles-ín a lábában.

„A sérülést a forgatások előtt két és fél héttel szedtem össze. Azt mondták, mindenképp meg kell műteni, és azután 3 hét fekvőgipsz és 8 hét járógipsz vár majd rám. Tehát a Milliomos a 8 hétbe semmiképpen nem fért volna bele. Ezért inkább úgy döntöttem, megpróbálok megtanulni járni ebben az állapotban. Ez sikerült. Leforgattuk. És már másnap befeküdtem a kórházba a műtétre” – mondta ma reggel a Mokkában Laci.

Szerencsére az operáció komplikációmentes volt. A jelenlegi lábadozás időszakát sem éli meg kényszerpihenőnek. „Van egy ember kísérletem, aminek én vagyok az alanya, 12 éve nem telhet úgy el nap, hogy nem sportolok legalább 30 percet. Úgyhogy a műtét reggelén még felkeltem hajnal 4-kor, és edzettem egyet. Másnap pedig már az air bike-on ültem” – mondta nevetve Laci.

Azt ígéri, a nézők mit sem fognak észrevenni a sérüléséből, zavartalanul, remek hangulatban teltek a felvétel napjai. „Nem is tudok kiemelni kedvenc pillanatot, mi bele vagyunk szeretve ebbe az egészbe. Elképesztő pillanatokat hoz magával, olyan, mint egy szellemi ágyjelenet, borzalmasan intim. Beül a játékos a székbe, és azonnal elindul a kultikus zene, rögtön elindítja a szellemi nyálelválasztást. Levetkőzik az emberi agy. Én ott valójában csak egy biodiszlet vagyok, mindent a formátum intéz el” – áradozott a házigazda.

Kiemelt kép: TV2

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!