Napi friss

Józsi gazda nősül: menyasszonya a lányainál is fiatalabb

Józsi gazda hiába keresett feleséget a Házasodna a gazda című párkereső műsorban.

Ötvenhét éves a nézők kedvence, Józsi gazda, akinek évadokon át szorítottunk, hogy megtalálja leendő feleségét a Házasodna a gazda című műsorban. Újra és újra nekirugaszkodott, válogatott a csinos menyecskék között, udvarolt fáradhatatlanul, még talált is kedvére valót, de az oltárig egyikükkel sem jutott. Volt olyan adás, ahol egy nap alatt két nő hagyta faképnél.

„Nem volt az a tiszta fény, a fényszóró…”

− panaszolta a sorozatos kudarcok után. Bele is törődtünk, hogy többé nem halljuk költői szóvirágait, mert feladja, nem keres tovább, de most csodás hírt kaptunk: Józsi megnősül.

Át akar verni?

Már az esküvőjük napját is kitűzték Patríciával, augusztus 29-én kelnek egybe, pedig csak márciusban ismerték meg egymást − tudtuk meg a Fókusz riportjából. De hisz ismerjük Józsi heves természetét, ha egyszer szerelembe esik, nincs, aki megállítsa.

Pedig ez egyszer még kételkedett is.

„Menekülni próbáltam, mert rögtön rájöttem a korkülönbségre és hogy lehet, engem át akar verni valaki”

− vallott nagyon is érthető kétségeiről az RTL magazinműsorában. Patrícia ugyanis még nincs 21 éves, éltes vőlegénye három lányánál is jóval fiatalabb: Mónika 30, Csilla 29, Krisztina 26 éves.

„Ez volt az első, amibe belekötöttem. Lényegretörően érdeklődtem, hogy mit szólnak a szüleid”

– nyugtatta meg a nézőket. Az ugyan nem derült ki, mit szóltak, de az igen, hogy a szerelmük igazi, a 36 évnyi korkülönbség ellenére már semmi kétség nincs a vőlegényben.

Együtt tanulnak

A gazda két kisebb lánykája, a 13 éves Icuka és a 12 éves Mária otthon él, Józsi neveli őket, ami azt jelenti, hogy új asszonyának az ő ellátásukról is gondoskodnia kell. Igaz, Debrecenben tanul, első éves egyetemista, de a birtokon már most kiveszi részét a munkából. A riportfilm legalábbis erről tanúskodik, látjuk, ahogy együtt takarítják be a termést az eperföldről. Kiderült az is, hogy Józsi segít Patríciának a tanulásban, együtt járnak istentiszteletre, hiszen már együtt élnek Felsőlajoson.

Nagyon készülnek az esküvőre, éppen Patrícia ruháját választják ki. De nem lesz nagy felhajtás, szűkkörű lagzit terveznek. „Mi úgy vagyunk egymásnak, hogy férj és feleség vagyunk. Nagyon hamar megbeszéltük ezt. Patrícia kérte, én kis feleségem… − meséli Józsi boldogan. és hozzáteszi: – Az esküvő már csak formalitás lesz, ahhoz meg nem kell nagy fényszóró, satöbbi…”

A jó híreknek itt még nincs vége! Józsi azt mondja, nem zárkózik el tőle, hogy újra apa legyen, mert Patrícia nagyon szeretne gyereket.

Kiemelt kép: RTL

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!