Mint minden ember, Ördög Nóra sem foglalkozott túl sokat az egészségével gyerekként. Olyankor azt gondoljuk: az a természetes, hogy jól vagyunk. Felnőttként aztán megváltozott a hozzáállása, főleg akkor, amikor kiderült, hogy természetes úton nem tud teherbe esni.
Testi-lelki egészség
Ördög Nóra a Nők Lapja Egészségnek adott interjújában elmondta, gyermekei születésével már a kicsik egészsége számára a legfontosabb. De az is, hogy férje és ő is egészségesek legyenek, hogy minél tovább Mici és Venci életének részesei legyenek.
„Amikor az embernek gyerekei születnek, a figyelme az egészség terén áthelyeződik: már nem elsősorban önmagára, hanem rájuk figyel, hogy ők legyenek jól. És persze ehhez automatikusan kapcsolódik az is, hogy maradjunk mi is minél tovább egészségesek, hogy minél tovább az életük részei lehessünk. Most már jó ideje jógázom, úgyhogy kezdem ízlelgetni, hogyan kapcsolódik össze a lelki és a fizikai egészség, és tényleg tetten tudom-e érni a kapcsolódásait magamban. Ha mondjuk fáj a torkom, annak lehet-e lelki vonatkozása, vagy csak egyszerűen hideget ittam” – mondta a műsorvezető.
Valentin-napi szűrővizsgálat
Ördög Nóra és férje, Nánási Pál szűrővizsgálatokra is rendszeresen járnak. Ezt rendkívül fontosnak tartom. Sokan kötik ezeket az alkalmakat valamilyen nevezetes dátumhoz, például a születésnapjuk tájékához. Nálunk ez úgy alakult, hogy Palkóval minden évben Valentin-napon megyünk el egy alapos szűrővizsgálatra. A mi korunkban ez már elengedhetetlen, és jó lenne, ha mindenkinek az éves rutinja részévé válna” – mesélte a tévés, aki szerint romantikus, hogy a szerelem ünnepén az egészségükért tesznek a férjével.
„Benne van a szándék, hogy minél tovább itt lehessünk – magunknak is, és egymásnak is.”
![]()
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




