Évek óta megy az adok-kapok a Gáspár családban. Pontosabb Gáspár Győző és öccse, Gáspár Zsolti között. Hogy mi is az elmérgesedett viszony alapja, nehéz lenne megmondani.
Legutóbb például egy házeladáson veszekedtek a nagy nyilvánosság előtt. Győző el akarta adni a legendás, egykor még a Győzike Show színhelyéül is szolgáló salgótarjáni otthonát, de mivel a ház közös telken van az öccse házával, Zsolti szerette volna ezt megvásárolni tőle, hogy ne idegenek költözzenek oda. Ráadásul se többért, se kevesebbért, mint amennyiért a bátyja hirdette. Győző viszont a testvérének nem volt hajlandó eladni az ingatlant. Ez a vita Hajdú Péter YouTube-műsorában csúcsosodott ki, amikor is a fivérek telefonbeszélgetése ordítozásig fajult a kamerák előtt.
De Győző nem csak Zsoltira van kiakadva, az édesapjára, idősebb Gáspár Győzőre is hosszú évek óta, akit sok mindenért okol. Legfőképp azért, hogy nem békítette meg a fiait, noha Győző szerint családfőként ez az ő feladata lett volna. A showman úgy véli, apukájuk e helyett inkább Zsolti mellé állt, őt, elsőszülött fiát pedig ignorálta, és nem szereti.

Ilyen családi viszályok mellett igen érdekesnek ígérkezik egy közös forgatás, főleg, hogy úgy hírlik, Győző mint szereplő, Zsolti pedig – ahogy a tanyasi reality első évadától láthattuk – Demcsák Zsuzsa műsorvezetőtársaként lesz jelen. Bizonyára már mindenki kitalálta, hogy a Farm VIP új évadáról van szó, amelynek információink szerint nemsokára indul is a forgatása. A műsor pedig a szokott módon ősszel kerül majd képernyőre. Lapunk azt a fülest kapta, hogy Győző a testvérével való szereplésért cserébe egyébként más, TV2-s lehetőségeket kapott. Így műsorokban is szeretettel várja a csatorna. Még az is lehet, hogy ítészként.
A produkció kapcsán egyébként Sáfrány Emese és Luna Joanna (Azahriah barátnője – a szerk.) neve is felmerült. Úgy tudjuk, ők is szereplői lesznek az idei Farm VIP-nak.
Kiemelt képek: Trenka Attila/fotocentral.hu




