Napi friss

Nagy meglepetésre visszatér a Neoton legendás zenésze

Pásztor László 2005 óta nem állt színpadon. Bár legszívesebben az unokáival tölti idejét, most mégis elfogadta a zenekara meghívását.

20 éve, hogy visszavonult a zenéléstől Pásztor László, a Neoton Família alapító tagja. A gitáros a minap ünnepelte a 80. születésnapját, ezt, valamint a zenekar alapításának 60. évfordulóját is tortázással ünnepelték együtt a Neoton tagjai. Csepregi Éva szentendrei otthonában találkozott Baracs János, Végvári Ádám és Pásztor László. Van is mit ünnepelni, hiszen a tervezett januári óriásbulin hatalmas meglepetéssel készülnek.

„Egy álmom vált valóra, hogy Laci benne van ebben a kalandban, és ott lesz velünk a színpadon

Jakab Gyuri már nem lehet velünk, Laci pedig tényleg nemcsak a zenekar alapítója, vezetője, hanem a motorja is volt. Fantasztikus volt kitalálni még az elején, hogy merre menjen a Neoton-szekér, és amikor ez kialakult, ontották magukból a slágereket. Jó visszagondolni arra, hogy sikert sikerre halmoztunk az itthoni és a külföldi közönség előtt, és mindig fontosnak tartottuk a dalszerzőket. Egy hosszú hadművelet eredménye, hogy Laci igent mondott. Ha az embernek szülinapja van, egészen máshogy gondolkodik a múltról és a jövőről is” – mondta büszkén Csepregi Éva a Blikknek.

Fotó: Archív

2005 óta nem állt színpadon

Pásztor immár 20 éve visszavonult a zenekar életéből. Az elmúlt években többször is vissza akarták csábítani a színpadra, ám ez idáig nem sikerült.

„Egy nagyon nagy cselt alkalmaztunk: azt az embert kértük meg, hogy közvetítsen, aki nap mint nap együtt van vele, Joós Istvánt, a Magneoton vezérigazgatóját. Hiába mondta Laci sokszor, hogy nem akar már gitározni, mi tudjuk, hogy nagyon is szeret játszani ezen a hangszeren” – árulta el Baracs János. A gitáros nyugdíjba vonult 20 éve, és manapság legszívesebben az unokáival tölti az idejét. Igaz, a munkát nem hagyta teljesen abba.

„A 2005-ös Népstadion-koncert után el kellett dönteni, hogyan tovább. Abban az éven mentem nyugdíjba, és tekintettel arra, hogy alapítója és részben tulajdonosa is vagyok a Magneoton nevű lemezkiadó cégnek, amelyben elég sok dolgom volt és van még, azt mondtam, hogy a továbbiakban nem vállalom a haknizást, és egyébként is nehéz a gitár.

Megállapodtunk, hogy Éva, Ádám és Öcsi Neoton Família Sztárjai néven folytatják tovább. Mindössze ennyi a történet. Azóta is dolgoztunk együtt, csak nem a színpadon. Egyébként komolyan gondoltam, hogy többet nem állok színpadra, de olyan kedvesen győzködtek, hogy egy dalt elvállaltam. Az legyen titok, hogy melyiket”

– fogalmazott titokzatosan Pásztor László.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!