Koncz Zsuzsa már korábban elmondta, hogy ő sem a viszályra emlékszik Kovács Katival, hanem arra, hogy a vizsgái miatt nem tudott elég időt tölteni a pályatársaival. Ezt viszont sokan félreértették, és azt hitték, fennhordja az orrát.
„Úgy nézett ki annak idején a könnyűzenei élet, hogy a kollégák megcsináltak egy kétórás műsort, amiben szerepeltek, mondjuk, öten, hatan, akár nyolcan is. Utána beültek egy étterembe vacsorázni, majd a szálloda bárjában, ahol aludtak, még ott szórakoztak egy kicsikét. Így folyt a szakmai barátkozás többnyire. Ebből én mind kimaradtam, egyrészt azért, mert nem jártam ezekre a helyekre, másrészt azért, mert tanultam” – mesélte korábban Friderikusz Podcastjében.

Ahol arról is beszámolt, hogy ők Kovács Katival kizárólag csak akkor találkoztak, amikor a közös televíziós műsorokban a sminkszékben ültek. De bármi is történt a múltban, az azóta színpadon töltött hatvanhárom év és a Story-olvasók több ezer szavazata tisztán megmutatja: a közönség még ma is rajong érte, és igazi dívaként tekint Koncz Zsuzsára is. Gratulálunk az ezüstéremhez!
Sikerszériája van
Úgy tűnik, Rúzsa Magdi csillagai mostanában jól állnak, ugyanis a napokban kiderült, hogy a cége a 2023-as évhez képest jobban teljesített. Az idei nyilvános cégbeszámoló szerint egész pontosan 424 milliós árbevétellel zárta a 2024-es évet, amiből az adózott eredmény, vagyis a profit 88 millió forint volt. Ezt az összeget Magdi teljes egészében osztalékként veszi ki a cégéből.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az egzisztenciális siker mellett pedig dívaként is győzedelmeskedett, a Story-olvasók ugyanis őt is dobogóra szavazták. Harmadik helyezettünk egyébként éppen idén húsz éve, hogy jelentkezett a TV2 tehetségkutató műsorába, és a Megasztár harmadik szériáját 2006-ban meg is nyerte. Karrierje pedig azóta is szárnyal.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu