Csősz Bogit török luxusfeleségként lett igazán ismert bő egy évtizeddel ezelőtt. Egykori férje Burak Talu, török üzletember mellett fényűző életet élt. Ezért is lepődtek meg jó páran, amikor 2022-ben bejelentették, hogy 11 év házasság után külön utakon folytatják az életüket. Az okokról csak egy-egy elejtett mondatból lehetett következtetni. Egészen mostanáig. Az egykori luxusfeleség ugyanis most tiszta vizet öntött a pohárba.
„Ki akartam törni, azt éreztem, hogy keretek közé vagyok szorítva.
Az akkori családom férfitagjai folyamatosan növekedtek. És én is hasonló dolgokra vágytam. De ezt velük közösen soha nem tudtam volna megvalósítani, mert szúrta a szemüket, hiszen körülöttem a nők a kulturális különbségek miatt egyáltalán nem foglalkoztak üzleti ügyekkel. Általában a legtöbben csak pletykálkodni akartak, jő étterembe, meg fodrászhoz járni. Nekem ez nem volt elég. Közben meg a családban úgy gondolták, nem kéne ennyit szerepelnem, ennyire előtérben lennem” – árulta el Bogi a Pertu című podcastben.
Ha ez még nem lett volna elég, a családalapítás utáni jövőt sem ugyanúgy látták.
Úgy éreztem, nem akarok abba a kultúrába szülni, annyira meghatározta volna az anyaságomat, a nőiességemet, hogy azt nem akartam felvállalni.
Azt éreztem, ha gyerekem lesz inkább olyan ,legyen, mint amilyen én vagyok. Talpraesett és szabad, aki tud magáról gondoskodni. Bármit tehessen, amihez kedve van. Ott ez nem biztos, hogy adott lett volna. A volt férjemet erről nem tudtam meggyőzni, mert én azt szerettem volna, ha gyerekeinket kulturálisan vegyesen neveljük fel. Félig ott, félig Magyarországon. De ő egyszerűen nem volt nyitott erre. Ezek után úgy gondoltam, ha nincs közös nevezőnk, akkor nincs értelme folytatni ezt. Meg tudtuk beszélni ezt, és jóban maradtunk. -mondta bölcsen Bogi.
Az üzletasszony nem titkolja, nem egyik napról a másikra hozta meg a döntést.
„A válás előtt két évig dolgoztam fel magamban az eseményeket.
Nem igazán volt olyan ember, akivel ezt meg tudtam beszélni. Amikor bejelentettem, hogy vége, a barátaim és a családom 99 százaléka megharagudott rám. Mind a mai napig mondogatják a barátnőim, hogy vissza kéne mennem a volt férjemhez.”
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




