A mindig kifogástalan megjelenésű Orosz Barbara legfeljebb eleganciájával tűnt ki a Mokka műsorvezetői közül, munkaadója mégis éppen az öltözködését kifogásolva váltotta le − értesült egy bennfentestől a Blikk.
Nem családbarát
A lap szerint nem csak Barbi ruházatát, a viselkedését sem ítélték a műsorhoz méltónak. Informátoruk úgy fogalmazott, hogy régóta téma volt a kollégák között a műsorvezetőnő közönséges viselkedése és öltözködése, ami a vezetőség megítélése szerint nem egyezik meg családbarát elveikkel.
Barbit hat év után küldték el a csatorna reggeli műsorából.
Ketten pótolják
A 46 éves televíziósnak már meg is vannak az utódai, mert hogy nem is egy lesz. Ketten pótolják majd, Zavaros Eszter és Krasznai Dóra ül majd hajnaltól a Mokka kanapéján, mindketten édesanyák.

Zavaros Eszter egy éve igazolt át a Hír TV-től az M5-re, onnan szerződött a TV2-höz. Krasznai Dóra a sztárok plasztikai sebészének, Krasznai Zsoltnak a felesége, ő egyébként a Mokka jogi rovatában rendszeresen szerepel.
A TV2 közleményt is kiadott az ügyben, Szalai Vivien, a csatorna hírigazgatója nyilatkozott:
„Nagyon örülök, hogy két új műsorvezető csatlakozik a Mokka csapatához. Mindketten édesanyák és tapasztalt televíziósok. Zavaros Eszter évekig a Hír televízión vezetett műsort, dr. Krasznai Dórát pedig jól ismerik a Mokka nézői, hiszen hosszú ideje hétről hétre találkozhattak vele az állandó jogi rovatában.
Meggyőződésem, hogy a hitelességükkel és tapasztalataikkal tovább erősítik a Mokka családbarát szemléletét és értékrendjét.
A műsorban minden reggel azon dolgozunk, hogy közérthetően szóljunk a nézőkhöz, és olyan témákat hozzunk el, amelyek valóban számítanak. Biztos vagyok benne, hogy az új műsorvezetőink friss színt hoznak, miközben osztoznak abban a küldetésben is, hogy a Mokka továbbra is a magyar családok egyik legfontosabb reggeli kísérője legyen” – mondta a hírigazgató.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu