Nem mindennapi találkozás jött össze a napokban: Szikora Róbert és az első gidái, Clavier Charlotte és Kővágó Kriszta ült a kameránk elé. A két hölgy egyébként nem dolgozott együtt. Charlotte ugyanis a legelső gida volt, míg Kriszta 1987-ben csatlakozott az R-GO-hoz.
Kizáró ok az egó
Robi nem tagadja, a legfőbb elvárás a bomba külső volt akkoriban, azontúl meg persze a tehetség és a személyiség. „Kritérium volt, hogy jól nézzen ki, a külcsínt néztem, nem a belső értékeket. Kritérium volt, hogy ne legyen túl erős az egója, mert azzal nem lehet dolgozni. Például nekem erős az egóm, elég nehéz velem dolgozni. Hogy mennyire tudom elképzelni őt magam mellett a színpadon. És hogy olyan kisugárzása legyen, amit ha én érzek pár méterről is, akkor valószínűleg az elbírja azt a 15-20 métert is, ahol a közönség sorai kezdődnek” – emlékszik vissza az énekes.
Veszélyes rajongók
A frontember korábban a Hungária kapcsán már megtapasztalta, mivel jár a sztárság. Így ő nem jött zavarba, amikor a ház falát, amiben lakott, rajongói üzenetekkel pingálták ki a legfelső emeletig. Charlotte azonban ekkor még csak pillázott azon, hogy egy alkalommal betörtek hozzá, és ellopták a ruháit, cipőit, majd egy koncerten meglátta a nőt a saját szerelésében. De Krisztának ennél rémisztőbb tapasztalása is volt:
„Nyíregyházán léptünk fel, és a rajongók annyira szerettek, hogy elkezdték lökdösni a turnébuszt, amiben utaztunk. Ami már majdnem, hogy megbillent. Majdnem fölborították, amikor kiugrott a sofőr, és mondta, hogy állj, állj, állj! Nagyon lelkesek voltak”
– emlékszik vissza az egykori táncosnő, aki Charlotte-tal együtt úgy érzi, R-GO-gidának lenni életérzés volt.
Nem lehet abbahagyni
Szikora az R-GO kapcsán azt mondta, neki ez egyenlő azzal, hogy „létezik”, noha egy ideje minden erejével azon van, hogy lassítson a tempón.
„Nagyon pörög az életem, és én meg fékezni akarok mindenben. Az utolsó egy év úgy nézett ki, hogy tavaly Hungária-koncert a Népstadionban, aztán decemberben Papp László Aréna, aztán megint lesz egy Hungária… Én nem tudok ebből kiszállni. És ez nem egy mókuskerék, hanem ekkora az elvárás. Nem engednek el, pedig én szívesen abbahagynám bármelyik pillanatban. De akkor olyan csalódottságcunami éri el az embert, mert még mindig várnak tőle valamit, pedig már megvolt minden”
– mondja.
„De ennek a neve az, hogy hivatás. A hivatás a magyar nyelv szerint azt jelenti, hogy hívva vagy. Ekkor még mindig megkérdezheted, hogy ki hívott el? És akkor azt mondod, az hívott el erre a pályára, aki téged fel is ruházott úgynevezett tehetséggel. És ezt a tehetséget, amikor időben felfedezed magadnak, akkor tudod, hogy a Jóisten arra gondolt, ez legyen a pályád. És amíg a pályáról a Jóisten – aki ezt az egészet elindította – azt nem mondja, hogy ’Kicsim, gyere le onnan, majd én mutatok neked valami újat, vagy gyere hozzám’, addig csinálom, és hagyom, hogy menjenek a dolgok a maguk folyásuk szerint.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
