Napi friss

Demcsák Zsuzsát padlóra küldte a fia: „Lefagytam és sírva is fakadtam”

A tévés nem viselte jól, hogy kirepültek a gyerekei.

Demcsák Zsuzsa gyermekei felnőttek – Benedek már 20, Tamara pedig 18 éves. A fiatalok mind a ketten kirepültek már a családi fészekből, és rájuk talált a szerelem is. Bár a Farm VIP műsorvezetője mindig arról álmodott, hogy felnőtt gyermekeivel és párjaikkal fognak idővel nyaralni, élményeket szerezni, a gyermekeitől való elválást mégis nagyon nehezen élte meg. „Hogy könnyen megy-e? Annyira nehéz volt, hogy magam sem gondoltam volna. Amikor a fiam bejelentette, hogy szeretne önálló lakásba költözni, szó szerint lefagytam és sírva is fakadtam az ebédlőasztalnál, pedig már korábban is beszéltünk róla. Egyébként a fiamnak és a lányomnak is van már komoly kapcsolata, így tulajdonképpen időszerű volt, hogy mindketten szép lassan önállósodjanak. Fejben készen is álltam rá. Aztán amikor eljött a nap, és Benedek ténylegesen el is költözött, akkor kissé felfordult a világom. Az első hetekben könyörögtem neki, hogy legalább a szennyesét hozza haza hétvégente. Vasárnaponként pedig tömbökben adtam neki az ételhordókat, hogy nehogy éhen haljon. Egy anyának erre az életszakaszra tudatosan kell készülnie és arra is, hogy az elszakadás után újra kell definiálnia önmagát” – mesélte a Borsnak Demcsák Zsuzsa. Sokáig úgy érezte, nem tud mit kezdeni a hirtelen rá szakadt idővel, amit korábban a gyerekeivel töltött. Szerencsére azonban gyorsan túllendült a nehéz időszakon, és mint elárulta, „van, hogy ellopja az idejüket”, szívesen tartanak anyás napot.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!