Nemcsák Károly 2011 óta a József Attila Színház igazgatója, így komoly rálátása van arra, milyen az utánpótlás a fiatal művészek körében. A 67 éves színész vegyes érzésekkel gondol a feltörekvő generációra, azt azonban elismeri, vannak köztük kifejezetten tehetséges színészpalánták. Ugyanakkor olyanok is akadnak, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne színpadon. „Azokkal vagyok gondban, akiket valakik színpadra engedtek, és nem ott a helyük. Akik gátlástalanul csinálnak olyan dolgot, ami miatt ez a mostani furcsa világ teret ad. Egy-egy valóságshow-ban megjelenő gátlástalan ember már művésznek mondja magát két nap múlva, ami nem ebbe a kategóriába tartozik. Picit meg kellene tisztítanunk a szakmát” – fogalmazott sarkosan a Pesti Srácoknak adott videóinterjúban.
Úgy véli, nemcsak a szakmájára, hanem a teljes társadalomra borzalmas hatással vannak ezek az emberek. „Olyan sorozatok készülnek, amiben nem tudod eldönteni szakmailag, hogy ki a színész. Mert már olyan mélységes, rossz színvonalon készülnek ezek a produkciók” – fakadt ki Nemcsák Károly.
Konkrét neveket ugyan nem említett, így nehéz eldönteni, kikre is gondol pontosan. Annál is inkább, mert nem igazán jellemző, hogy egy hagyományos valóságshow szereplője a műsor után két nappal már színpadra kerülne, végképp nem színészként. Ebből arra lehet következtetni, talán Majkára céloz, aki a ValóVilág-os szereplése után nem sokkal főszerepet játszott a 2005-ben készült Szőke kóla című filmben.
Kiemelt kép: Olajos Piroska, Trenka Attila/fotocentral.hu