Eddigi élete során most költözött ötödik alkalommal, és ez fárasztotta le a leginkább. Tavaly márciusban adta el az előző lakását, örült volna, ha nyár végén, legkésőbb ősz elején sikerül birtokba venni az újat, végül ez decemberig csúszott. „A karácsonyt már itt, az új otthonomban ünnepeltük, ez is valami…” – árulja el a Neoton Família énekesnője.
„Rend van!”
Miközben beszélünk, kihangosítja a telefont. „Nem baj? – kérdi. – Hamarosan indulok itthonról, és még meg kell keresnem egy ruhazsákot. Nagyjából már mindennek tudom a helyét, de azért akad ez-az, amit hirtelen nem találok. Különben rend van! – hangsúlyozza. – Mostanra már belaktam a lakás minden szegletét. Ebben nagy segítségemre volt a fiam, Dávid és a kis menyem, Dóri. A zeneszobát például teljes egészében ők rendezték be, ami nagy meglepetés volt. Akkor ügyködtek rajta, amikor éppen távol voltam – magyarázza. – Fárasztó dolog ám egy költözés… Nem is bírtam volna ennyi mindent egyedül intézni. Az előző lakásom icipici volt, három tárolóra volt szükség az alagsorban ahhoz, hogy elférjen mindaz, amit még a nagy házból hoztam el. Na és mire azt kiürítettük, meg furgonra tettük… Amikor azt hittem, nincs több doboz, jött egy újabb kör.”
Nem mindenki örült a változásnak
Ugyan mindez nagy munka volt, ráadásul közben a Neotonnal járták az országot fellépni, Éva szerint nem kérdés, hogy megérte. „Büszke vagyok magamra, hogy megléptem a lakáscserét. Sokáig őrlődtem rajta, bevállaljam-e. De aztán kora tavasszal volt egy óriási esőzés, a tároló már negyedszer ázott be, a gardróbban bokáig állt a víz, és ez elég lendületet adott. De maradtam Szentendrén, mi több, a környéken! Ezt már ismerem… – jegyzi meg mosolyogva. – Nehezen találtam volna fel magam máshol. Itt megvan, hol szeretek vásárolni, vagy például melyik utcában jobb parkolni, ha a patikába megyek. Ezek olyan szokások, amik által biztonságban érzem magam. Esténként, amikor sétálni indulunk a kiskutyámmal, Charlie-val, félelem nélkül lépek ki az ajtón. Velem ellentétben ő nehezen szokta meg az új otthonát! Ha nem viszem be a lakásba, ki tudja, meddig szobrozott volna a küszöb előtt.”
„Elégedett vagyok”
„Bezzeg az új kanapét azonnal elfoglalta – folytatja nevetve. – Végül két fotelen kívül semmilyen más bútort nem hoztam magammal az előző lakásból. A legtöbbet nem is tudtam volna, mind beépített volt, az ágyat meg nem akartam. Arra is kellett volna egy ember, aki szétszedi, átszállítja, majd összerakja. De nem bánom, úgy vagyok vele: új élet, új berendezés! És ha rajtam múlik, én már többet nem költözöm! Elégedett vagyok a mostani lakásommal, szép és világos, plusz van bőven helyem. Olyan jó érzés, hogy az a sok holmi – a fényképektől elkezdve a lemezeken át a hangszerekig –, amik eddig a tárolóban porosodtak, most itt vannak a szekrényben, az asztalon, a falon. Itt van a fiam zongorája is, amit még Fodor Ákos költőtől kapott. Ezekhez a tárgyakhoz ragaszkodom, hiszen eszmei értékük van. Ami szintén fontos, hogy az imádott kalapjaim is elférnek! Szóval jó itt nekem, úgy érzem, hosszú idő után most tényleg otthon vagyok.”
Szeretik az új szomszédai
„Ez egy új építésű ház. Azt nem tudom, a többi lakó mit szólt hozzá, hogy a Csepregi Éva költözött melléjük, de szerintem nem foglalkoznak ezzel… – mondja mosolyogva. – Inkább az embert látják bennem, nem az énekesnőt. Szilveszterkor még át is kopogtak – ezt utólag mesélték –, hogy koccintsunk egyet, de nem voltam otthon. Ez nekem jólesik.”
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
