Megszabadult káros szenvedélyétől Balássy Betty. Varga Feri felesége számára az új év már úgy indult, hogy nem gyújtott rá. „Hosszú éveken keresztül dohányoztam, és csak a terhességem alatt tettem le cigit. Sajnos a zenészvilágban ez elég általános dolog, hogy az ember a koncerteken, a fellépések előtt rágyújt, és összességében nagyon sokat lehet bagózni.”
Az énekesnő idővel átváltott az e-cigire, ami nem annyira büdös, de abból is rengeteget elszívott. „Egy idő után már amolyan pótcselekvésként dohányoztam, miközben végeztem a házimunkát, elszívtam egy szálat, majd még egyet, és ez így ment tovább. Napi egy doboz simán elfogyott. Aztán belegondoltam, hogy milyen szörnyű ez, nem hittem el, hogy képtelen vagyok letenni, ezért eldöntöttem, hogy leszokom a dohányzásról. Egy betegséggel kötöttem egybe a dolgot, december elején ugyanis kaptam egy olyan felső légúti fertőzést, amiből elég sokáig, legalább két hétig tartott kigyógyulni.”
Miután meggyógyult, úgy döntött, nem gyújt rá többet. „Ezt követően egy hónapig még tisztult a tüdőm és a torkom, amire rásegítettem sóoldatos inhalátorokkal. Persze voltak olyan pillanatok, amikor nagyon jólesett volna rágyújtani, de összességében egész könnyen meg tudtam állni a dolgot. Szerintem az tud nagyon sokat segíteni, ha az ember megpróbálja valami más tevékenységgel kiváltani a dohányzást, én például szoktam csinálni magamnak gyümölcsből, zöldségből valami egészséges finomságot, és azt eszegetem a cigi helyett” – mondta a Blikknek Balássy Betty, aki elárulta, férje, Varga Feri is leszokott végül.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu