Napi friss

Pataki Ági gyermeke elvesztéséről: „Nagyon nehéz feldolgozni”

A modellből lett filmproducer először beszélt erről.

Pataki Ági egykor topmodellként, ma pedig már filmproducerként is csillogó karriert mondhat magáénak. Céltudatos mentalitása mindenhol kifizetődött, amit elhatározott, azt meg is valósította. Éppen ezért kevesen gondolnák róla, hogy hozzá sem volt mindig kegyes az élet. Ám a sorscsapásokat is méltósággal viselete, például évtizedekkel ezelőtt egy gyermek elvesztését várandóssága ötödik hónapjában. „Ezeket a veszteségeket nagyon nehéz feldolgozni, de ezen is túl lehet lépni. Bár mindig is szerettem volna gyereket, sosem gondoltam, hogy boldogtalan leszek gyerek nélkül” mesélte Kadarkai Endre NŐszintén című műsorában.

A kortalan exmodell okkal beszélt minderről. „Azokat meg akarom nyugtatni, akik hasonló cipőben járnak, attól még az élet lehet szép. Lehet, hogy nem teljes, de lehet szép és lehet azt a részét élvezni, ami megmaradt” taglalta bölcsen a modellből lett filmes. Pataki Áginak és férjének, Kovács Gábornak végül megadatott, hogy szülők lehessenek. Egyetlen fiuk, István immár 33 éves.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!