Napi friss

Manuel kijött a börtönből és kitüntetést kapott a rendőrségtől

A hatóságok oldalára állt az egykori bajkeverő.

A fiatal rapperről leginkább a börtönbüntetése miatt lehetett hallani az utóbbi időben, hisz tavaly júniusban fogházba vonult, s drogbirtoklás vétke miatt egy hónap börtönre ítélték. Igaz, Manuelnek nem ez volt az első rendőrségi ügye, az elmúlt években többször is meggyűlt a baja a törvénnyel. Először a NOÉ állatotthon adományát lopta el egy barátjával még hét évvel ezelőtt, aminek a következményei hat éven át húzódtak, majd kábítószer birtoklásért is elkapták. A rapper mára leülte a kötelezőt, most pedig a rendőrség elismerését is bezsebelte.

Az egykori bajkeverő a közösségi oldalán, 24 óráig elérhető bejegyzésben osztotta meg, hogy szabadulása után a törvény őrei mellé állt. A rapper egy gyermekvédelmi programban nyújtott segítséget, amiért egy emléklappal is megjutalmazták. “Gödöllei Emánuel (Manuel) Művész Úrnak köszönetét és elismerését fejezi ki a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-Főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a „Gyermek mindenek felett” gyermekek védelméről szóló programjában nyújtott önzetlen és szeretetre méltó segítségéért!” – olvasható az emlékplatten. A The Voice egykori zsűritagja azóta úgy tűnik tényleg jó útra tért, hisz szabadulása óta a rendőrök munkáját segíti ahelyett, hogy bűnlajstromait gyarapítaná.

Manuel mára jó útra tért törvénytisztelő polgárrá vált Fotó Instagram

A vármegyei rendőrök tavaly decemberben jelentették be, hogy gyermekvédelmi kampányt indítanak. Mint írták, a rendőrség mindig is kiemelt figyelmet fordított a gyermekek védelmére. A Gyermek mindenek felett kampány nemcsak a bűncselekmények visszaszorítására irányul, hanem arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy a társadalom figyelmét felhívja a gyermekek védtelenségére és a közösségi összefogás szükségességére. Ezen kampány élére állt most Manuel is, amit a rapper szívügyének érez. „Fontos ez a téma nekem, fontos ez a beszélgetés abból a szempontból, hogy miként tudok én hatni azokra a kisgyerekekre, akik ugyanolyan helyzetben vannak, mint amilyenben én voltam akkor – fogalmazott a rapper a Hajdú-Bihar vármegyei rendőrség oldalán közzétett videóban.

Kiemelt kép: Trenka Attila

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!