Napi friss

A Ridikül távozó műsorvezetője kitálalt: „Vagy most állok ki magamért, vagy soha”

Dióssy Klári őszintén mesélt róla, miért hagyta ott 9 év után a műsorát.

Dióssy Klári kilenc év után az idei első adásban búcsúzott el a Duna nagy múltú női beszélgetős műsorától, a Ridikültől. De mint mesélte, a váltás gondolata hosszú ideig érlelődött benne.

2016-ban vette át a műsort Jakupcsek Gabriellától, és gyorsan belopta magát a nézők szívébe. „A kezdeti aggodalmak ellenére úgy érzem, talán sikerült elnyernem a nézők bizalmát, és az, amit elértem, megerősített – mondta a Bestnek Dióssy Klári. – Ez a magabiztosság is kellett ahhoz, hogy a mostani döntésemet meg merjem hozni. 52 évesen úgy éreztem, vagy most állok ki magamért, vagy soha. Az elmúlt évek alatt sok mindent sikerült felmutatnom, felépítenem, miért ne vághatnék bele most valami másba?”

Hűséges nézői elfogadják persze, hogy új utat keres, csak nem értik, miért száll ki éppen a karrierje csúcsán. A műsorvezető mindenkit megnyugtat, okkal lépett ki a biztosnak számító közegből. „Tudtam, tudom, hogy mit szeretnék még elérni az életemben, mi az, amire most fókuszálni szeretnék. Kilenc éven át vezettem a Ridikült, 1739 adás van mögöttem, és rengeteg munka. Hétről hétre több száz oldalas háttéranyagot kellett átolvasnom, fel kellett készülnöm a vendégeimből, fejben előre felépíteni a beszélgetéseket. Mentálisan elfáradtam, és bár végtelen sok örömöt okozott a műsor, sok pozitív visszajelzést és energiát kaptam tőle, de úgy éreztem, lépni kell, és merni kell mást kipróbálni. Vágytam a megújulásra!”

További részletek a legfrissebb Bestben!

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!