Napi friss

Bíróság előtt kellett elválniuk a Házasság első látásra szereplőinek

Kezdettől fogva fúrja a nézők oldalát, vajon tényleg összeházasodnak-e a szereplők, vagy csak kamu­papírokat írnak alá a kamerák előtt. Most kiderítettük!

A story.hu a párkereső reality első évadának elvált feleségét, Dávid Petrát kérdezte: mi az igazság a válásokkal kapcsolatban. „Tudom, a legtöbb nézőt még mindig az érdekli a legjobban, hogy ezek hivatalos házasságok és válások-e. Nos, a válaszom: igen – kezdi Dávid Petra. –Tény, nekünk kicsit speciálisabb volt minden. Kezdve attól, hogy nem mi, hanem a csatorna kért időpontot az önkormány­zatnál házasodási szándék ­címen. Jogszabály mondja ki, hogy ilyenkor mindkét félnek együtt, egy időben kell megjelennie az intézményben, hogy aláírják ezt a kérvényt, amit a TV2 ez esetben úgy oldott meg – hisz ekkor még nem láthattuk meg egymást a leendő ­férjemmel –, hogy ugyanakkor voltunk jelen, de két külön teremben. A dokumentumokon is letakarták a másikunk nevét, adatait. Ezután pedig tényleg kamerák és egy anyakönyvvezető előtt láttuk meg egymást először, és írtuk alá, hogy házastársak leszünk. De ezután még visszavittek minket az önkormányzatba mindent hitelesíteni, és persze aláírni a házassági szerződést, miszerint nem vagyunk jogosultak a másik vagyonára” – magyarázza Petra.

További részletek a legújabb Story magazinban!

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!