Immár bő 7 éve annak, hogy Fábián Juli itt hagyott minket, de édesanyja, Lamberger Galina érthető módon mindmáig nem tudott túllépni minden szülő legnagyobb rémálmán. „Sehol nem tudom hallgatni… Van, amikor a Nagycsarnokban vagy egy boltban szól a zene, és ilyenkor általában kirohanok. Nekem nagyon nehéz hallgatni őt. Lehet, van, akinél az idő gyógyítja a sebeket, de nálam nem annyira” – vallotta be szomorúan a Klubrádió műsorában
Mint mondja, a legtöbb esetben főként azért vállal interjúkat a lányával kapcsolatban, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet, hogyan érdemes közelíteni egy olyan emberhez, aki épp egy gyászmunka közepén tart. „Egy ilyen helyzetben lévő ember nagyon el tud magányosodni, mert az emberek elfordulnak tőle, mert nem tudják, mit mondjanak neki. Pedig ebben az esetben csupán annyit kéne kérdezni: ’Hogy vagy?’ Ez annyira egyszerű, mégsem jut eszébe senkinek. Ezt a két szót csak a nagyon bátrak merik kimondani egy ilyen borzalmas helyzetben” – mesélte Galina.
A gyászoló édesanya egy újabb nemes módot választott a lányáról való megemlékezésre. „A terveim szerint Mautner Zsófival egy közös szakácskönyvet fogunk írni, még pedig azokból a receptekből, amit a Julinak főztem” – mondta lelkendezve Juli édesanyja.
Kiemelt kép: RTL