Udvaros Dorottya nyáron a Partizán interjújában említette meg, hogy, Horváth Lajos Ottó felesége, Ács Eszter várandós. A színésznő ekkor a Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia Nemzetiben történt balesetéről is elmondta a véleményét.
Most több mint egy évvel a baleset után, február 8-án ismét apa-lánya szerepben láthatják a nézők Horváth Lajos Ottót és Szász Júliát: a Centrál Színház színpadán játszanak majd együtt. Az Egy bizonyítás körvonalai című előadás rendezőjével, Puskás Tamással a Blikk készített interjút, melyből kiderült, hogy a súlyos sérüléseket szenvedő színészek a gyógyulás útjára léptek. „Meglehet, maradtak emlékei a zuhanásnak, például Ottó kézszorítása soha nem lesz a régi, illetve Júlia sérülései is nehezíthetik az életét. Például lehetnek frontérzékenyek ezek a területek. Mindezek ellenére úgy látom, hogy a történtek fizikailag nem hátráltatják őket a munkában, és abban is bízom, hogy ez a két szerep a lelki gyógyulásukhoz is hozzájárul majd” – mondta a rendező, majd azt is megosztotta, hogy a 61 éves Horváth Lajos Ottónak és feleségének nemrég kislánya született. „Horváth Lajos Ottó ismét ifjú apa, két hónapja született a kislánya, gondolom amellett, hogy keveset alszanak, rengeteg öröm is éri őket, és úgy érzem, hogy Szász Júlia is túl van az egy évvel ezelőtt történteken. Most az ünnepek jönnek, remélem mindenkinek jut sok pihenés és sok öröm, azután az újév első napjaitól ismét vár ránk a szorgalmas munka. Rengeteg feladat áll előttünk, sok idő kell ahhoz, hogy kialakítsuk a darab ritmusát, tempóját, kikeverjük az egyes jelenetek színét, de nagyon remélem, hogy végül mi győzünk, nem fog ki rajtunk a választott anyag” – tette hozzá Puskás.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu