Napi friss

Megszólalt az X-Faktor győztese: „Most nehezebb lesz csajozni”

Véget ért az X-Faktor idei szériája, és végül Valkusz Milán mentoráltja, Fehér Krisztián lett a győztes. A Story is ott volt a döntőn, és közvetlenül az eredményhirdetés után kérdezte a fiatal énekest.

Már a válogató adások után rögtön hatalmas népszerűségre tett szert, a fél ország dúdolni kezdte az által írt sorokat: „Gyere kislány, igyunk valamit!” Így aztán Fehér Krisztián győzelmére nyugodtan mondhatjuk: ez volt a papírforma. A közönség azonban mégis láthatta, mennyire izgult az eredményhirdetés előtt. „Nem tudom elmondani, milyen érzés, hogy nyertem, fel se fogom. Nagyon izgultam, mert a versenytársam, Sárközi Roland nagyon-nagyon ügyes volt, és igazából nagyon örültem volna annak is, hogyha ő nyeri meg. Ez egy verseny volt, és őszintén boldog lettem volna akkor is, ha én csak a második helyen végzek, és ő lesz a győztes. Az, hogy mégis első lettem, hatalmas ajándék, amit az Istentől kaptam, ez megfizethetetlen, és szeretnék érte köszönetet mondani. Igazából még nem gondolkoztam rajta, mire költöm majd a nyereményt, mert nem volt időm erre. Szeretném a családomat elvinni egy nyugis helyre nyaralni, szeretnék pihenni, aztán majd meglátjuk a többit. Szeretnék segíteni sok embernek, és szeretnék egy lakást is, meg a karrieremet is építeni. Szóval biztosan lesz helye a pénznek – mondta euforikus hangulatban Krisztián. Arra is kíváncsiak voltunk, vajon a lányokkal való ismerkedésre milyen hatással lesz a győzelem. – Az X-Faktor győzteseként biztos, hogy nehezebb lesz csajozni, mert nehezebben hiszem el azt, hogy őszintén közelednek felém a lányok, és nem csak a hírnév érdekli őket. Nehéz dolog ez, mert lehet, hogy tíz lányból csak kettő akarna átverni, de honnan tudhatnám előre, hogy melyik az a kettő?”

Krisztián Kunhegyesről érkezett, és ahogy ő fogalmazott korábban: ott csak az az igazi munka, a tiszta pénz, ha valakinek hólyagos a meló után a tenyere. Arrafelé nem hiszik, hogy énekélésből is meg lehet élni. Eleinte a családja sem gondolta, hogy a fiú odáig juthat, hogy megnyeri az X-Faktort. „Az elején a szüleim nem hitték el, hogy ez az egész működhet nekem. Az én legbelsőbb titkos gondolatom volt, hogy sikerülhet, egyedül csak én hittem el, de úgy érzem, most már mindenki hisz bennem.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!