Napi friss

Így partiztak a Madáchban

A musical ünnepére érkezett a közönség november második szombatján a nagyhírű Madách Színházba, ahova a Story munkatársa is meghívást kapott.

A teátrum elmúlt 20 esztendejében játszott dara­bok ikonikus dalaiból álló egyveleg A Macskák Holdfény című dalával kezdődött Bencze Ilona és a legkisebb gyerekszereplő előadásában.

Aztán a direktor, Szirtes Tamás köszöntötte a Madách visszajáró közönségét, akik annyian voltak, hogy a pótszékektől csak nehezen lehetett becsukni a színházterem ajtóit. „Negyvenegy évvel ezelőtt itt, ezen a színpa­don mutattuk be ­először Andrew Lloyd Webber Macskák című művét, amivel megteremtődött Magyarországon egy új műfaj, amit úgy hívnak: musical” – mondta meghatottan Szirtes, aki azt is elárulta, hogy mindig is egy ­zenés színház volt az álma. ­Vágya ­teljesült, hiszen a ­januárban a 80. életévét betöltő rendező már 2004 feb­ruárjától áll az ikonikus ­intézmény élén. Megbízatása egészen 2027-ig szól.

Az est hátralévő részé­ben a művészek lepték el a színpadot, akik a teljesség igénye nélkül a Jézus Krisztus Szupersztárból, Az Operaház Fantomjából, A Rocksuliból, az Én, József Attila című darabból, a Marry Poppinsből, a Mamma Mia! és a most futó SIX és Pretty Woman musicalakből is előadták egy-két betétdalt, kettőzött vagy triplázott szereposztásban. Az előadás végén a vastaps borítékolható volt, amit egy kellemes állófogadás követett.

Fotóink akkor készültek, hiszen a produkciók alatt nem lehet megzavarni az előadást:

Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!