Először lesz látható Magyarországon a FIM S1GP Supermoto Világbajnokság, amelynek hazai fordulóját a visontai Black Star Speedwayen rendezik meg jövő július 11. és 13. között.
A közelgő versenyre várva népszerű színészünk, Németh Kristóf is megosztotta izgalmas gondolatait a motorozásról. „A motorok nekem világéletemben nagyon tetszettek, már kisfiúként is megőrültem értük. Gyerekként egy kis 50 cm3-es SIMSON S 51-ES modell vezetett be ebbe a világba. Amikor egy különös találkozásnak köszönhetően jött az életembe a Barátok közt, az első castingon azonnal az volt az első kérdés: ’Tudsz-e motorozni?’ Mondtam, hogy persze. Nem volt jogosítványom, de azonnal beiratkoztam egy motoros iskolába, megkaptam Kertész Géza szerepét is, és letettem a jogsit is gyorsan. A legelső jelenetben is motorral mentem a Mátyás király térre. A 2000-es években már úgy árulták a motoros bőrdzsekiket a magyar boltokban, mint ’Géza-dzseki’. Nem sokkal később megvettem az első saját motoromat, azzal néhány évig repesztettem az utakat. Leginkább a külföldi motoros túrákhoz kötődnek emblematikus élményeim. Dél-Európa, később Ázsia. Amióta azonban háromgyerekes apuka vagyok, aktívan nem űzöm már ezt a sportot” – mondta Németh Kristóf.
A Fórum Színház igazgatójának ugyan volt kellemetlen élménye a motorozással kapcsolatban, mégsem vette el a kedvét ettől a sporttól. „Egyszer konvojban mentünk a barátokkal külföldön, akartam tartani a tempót velük, ám kanyarodtunk egy poros, napszítta úton felfelé, túlságosan élesen vettem be a kanyart. Kiment alólunk a jármű, de sajnos ült mögöttem egy lány is. Nagyon lassan mentünk, szerencsére horzsolásokkal megúsztuk az esetet. Ez a szerencsétlen élmény megmarad bennem egy életre. De alapvetően továbbra is imádom a motorsportot. A feleségemmel a nászutunk Thaiföldön volt, motorral jártuk be a környéket. Ő nagyon ellene volt, de beleegyezett végül, és csodás élményeket szereztünk. Több száz kilométert robogóztunk.”
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu