Napi friss

Rácz-Gyuricza Dóra: Tisztázott egy súlyos félreértést

Rácz Jenő felesége évek óta hallgatja, mit gondolnak róla az emberek. Most tiszte vizet öntött a pohárba.

Lassan már hat éve tart Rácz-Gyuricza Dóra és Rácz Jenő szerelme, ez idő alatt egybekeltek, és megszületett kislányuk, Kamilla. Az influenszer tisztában van vele, sokaknak ő kizárólag „a Rácz Jenő felesége”. Bár erre ő nagyon is büszke, azért sokkal többnek érzi magát: egy édesanyának, illetve egy dolgozó nőnek, aki tele van saját vágyakkal, célokkal.

Azt is gyakran feltételezik róla, hogy a férje által csöppent a gasztronómia világába. Pedig már kislányként is inkább nézett főzőmű- sorokat – mese helyett. „Ne felejtsük el, mi Jenővel A Konyhafőnök hatodik szériájában ismerkedtünk meg, ahova versenyzőként érkeztem – mesélte Rácz-Gyuricza Dóra a Bestnek. – A főzés szeretete vitt a műsorba, és ez volt az első közös kapocs a férjemmel. Annyiszor hallottam az elmúlt évek alatt, hogy Jenőtől tanultam meg főzni… De ez nem igaz! Azt nem tagadom, sokat lestem el tőle a konyhában, hiszen mégiscsak egy profiról van szó, de amit tudok, azt elsősorban anyukámtól hozom. Illetve a TV Paprikán nőttem fel. Mindig is érdekeltek az ételek, a gasztronómia, nem véletlenül mentem vendéglátás-szervezés, illetve menedzsment szakra.”

További részletek a legfrissebb Bestben!

Kiemelt kép:

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!