Napi friss

Hadas Kriszta: Nemrég még nagyszabású terveiről mesélt

Felfoghatatlan, hogy mindössze 53 évesen itt hagyott minket.

Csütörtök délután érkezett a szörnyű hír: mindössze 53 éves korában elhunyt Hadas Kriszta. Nemrég a story.hu beszélgetett vele annak kapcsán, hogy szerepelt Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorban – aminek egyik győztese is volt.

Hadas Krisztaakkor elárulta, miután hazatért a forgatásról, belevetette magát a munkába és blogolni kezdett a nagymamaságról. „A Jön a baba után Jön a nagyi is lesz! Egészen egyszerűen azért, mert végtelenül bosszant a nagymamaság ábrázolása a médiában. Nem csak unokázunk és várjuk a halált. Én például amellett, hogy amikor csak tehetem és szükséges, vigyázok az unokámra, dolgozom, háztartást vezetek, segítek a gyerekeimnek, és még sok egyéb mást is csinálok. Nem vagyok egy klasszikus lekvárbefőzős nagymama, de igyekszem jól csinálni. Itt az ideje leszámolni ezekkel a régi sztereotípiákkal, mi, ötvenes nagymamák is legalább annyira sokszínűek vagyunk, mint a húszas éveikben járó nők.”

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!