Napi friss

Hadas Kriszta Az Árulókról: „Elragadtak az érzelmeim, és előfordult, hogy úsztam az árral”

A tapasztalt riporter felemás élményekkel gazdagodott a kegyetlen játék során.

Hadas Krisztát a legtöbben tabudöntögető riporterként vagy éppen a Jön a  baba című sorozat megálmodójaként ismerik, de tévés valóságshow-ban eddig még nem láthattuk. Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorra azonban igent mondott. „Néztem és szerettem az előző évadot, és pontosan tudtam, hogy itt nem kell számolnom azzal a magánéleti körítéssel, ami a legtöbb esetben távol tart a kereskedelmi tévés műsoroktól – magyarázza a story.hu-nak Hadas Kriszta. – Ettől még persze voltak aggályaim, többek között az, hogy teljesen alkalmatlan vagyok a színjátszásra. Nem tudok jól hazudni, minden látszik az arcomon. De ettől eltekintettem, mert annyira érdekelt, mit hoz ki belőlem a játék.”

Így aztán belevágott, és már az első napon hatalmas meglepetés érte. „Hiába vagyunk barátok Sváby Andrissal, sejtelmem sem volt arról, hogy ő is beköltözik a kastélyba. A szerződésünk tiltja, hogy bárkivel is megosszuk, játékosok leszünk, ezért bármennyire is szerettem volna, nem mondhattam el neki, hova készülök. Így aztán tanácsot sem kértem tőle – meséli Kriszta, akinek meglepő módon épp Svábyval támadt a legtöbb konfliktusa. Ma már tudjuk, egymásra gyanakodtak, de amíg Krisztának majd megszakadt ettől a szíve, addig Sváby András ridegen, már-már ellenségesen viselkedett a játékban Krisztával… Sváby végül hamar ártatlanként távozott a műsorból. – Azóta Andrással természetesen megbeszéltük. A műsor után ő volt az első, aki megkeresett sms-ben” – teszi hozzá.

Döntsd el Te, hogy ki legyen az év csillaga! Szavazz és nyerj! Kattints!

Bármilyen meglepő is, Hadas Krisztát nagyobb meglepetések is érték Az Árulókban. „Már a második nap sem voltam képes szerkesztői szemmel követni az egészet, annyira magával ragadt a nyomozás – folytatja. – Ez egy nagyszerű önismereti kaland, ahol akarva akaratlanul kap az ember egyfajta bizonyítványt a saját személyiségéről. Engem többször is elragadtak az érzelmeim, és előfordult, hogy úsztam az árral. Értek hatalmas csalódások, pozitív visszaigazolások is” – összegez utólag.

A rettegett kastélyból való hazatérése után szinte azonnal belevetette magát a munkába, és blogolni kezdett a nagymamaságról. „A Jön a baba után Jön a nagyi is lesz! – újságolja. – Egészen egyszerűen azért, mert végtelenül bosszant a nagymamaság ábrázolása a médiában. Nem csak unokázunk és várjuk a halált. Én például amellett, hogy amikor csak tehetem és szükséges, vigyázok az unokámra, dolgozom, háztartást vezetek, segítek a gyerekeimnek, és még sok egyéb mást is csinálok. Nem vagyok egy klasszikus lekvárbefőzős nagymama, de igyekszem jól csinálni. Itt az ideje leszámolni ezekkel a régi sztereotípiákkal, mi, ötvenes nagymamák is legalább annyira sokszínűek vagyunk, mint a húszas éveikben járó nők” – vallja határozottan.

Kiemelt kép: RTL 

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!