Napi friss

Barátja Noszály Sándorról: „Megértést és szeretet igényel”

Az egykori teniszcsillag gyógyulásáért rengetegen szorítanak.

Vajtó Lajos volt ez egyetlen ember Noszály Sándor testvére, Andrea előtt, aki igyekezett elejét venni a találgatásoknak, noha a videók alapján jogosnak tűnhetett a feltételezés, miszerint Noszály valamilyen szer hatása alatt áll. A teniszező nővérének szavai azonban hamar alátámasztották az egykori sportszóvívő utalásait, miszerint itt egészen másról van szó. „A legjobb barátjával beszélgetve, jól tudtam, hogy ami most Sanyival történik, megértést és szeretet igényel. Nem csak a környezetétől, a nyilvánosságtól is. Ez egy régóta tartó állapot, és könnyen előfordulhat, hogy ezt egy újabb trauma idézte elő – vélekedett a Storynak Vajtó Lajos.

Az utóbbi gondolat mögött pedig Noszály imádott lányának a balesetét sejthetjük. Mint ismert, Szonját májusban elütötte a villamos, és noha már jól van, akkor életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. – Kisgyermekes apukaként el tudom képzelni, micsoda fájdalom lehet ez egy szülő számára” – tette hozzá Vajtó, aki azt mondja, Noszály Sándor életében a lánya mindig is a legszentebb dolog volt a világon.

További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!