Napi friss

Így nyilatkozott Varga Viktor egyik szeretője: „A szabad szerelemre tanított”

A bohém énekes meggyőző tud lenni.

A párkapcsolatát háttérbe szorító Varga Viktor az exe, Lili helyett annak barátnőjét csókolta szájon a Sztárboxon, mire Lili vasárnap feldúltan távozott a Riz Levente Sportcsarnokból. Bár Viktor nem rejtette korábban sem véka alá, hogy meglehetősen szabadon értelmezi a szerelmet, most kicsit túllőtt a célon. „Ah, vannak itt szerelmi bonyodalmak, de már nincs is kedvem ezzel foglalkozni. Már ott tartok, hogy nem szeretem elhívni egyik barátnőmet sem, mert most is, lejövök a ringből, és egyből megy a balhé. És itt is ezzel kell foglalkoznom. Elég volt. Én egy szabad ember vagyok továbbra is” – mondta a meccs után a story.hu-nak az énekes.

A trükkös csábító tehát csak kicsit érzi magát kellemetlenül, de nem azért, amiért a legtöbben gondolnák, hiszen már dalban is elmondta: „Szőkével álmodtam, barnával érkeztem. Ó egy vörös lánnyal táncoltam, de mással ébredtem. Később már mást néztem, göndörre éheztem. Már hajnalra a pultos lánynak mindent elhittem. Sajnos napról napra így változik, ó az ízlésem.”

Az igazi férfi szabadon szeret?

Varga Viktor már korábban is leszögezte, 42 éves koráig (most 37 éves) eszébe sem fog jutni a családalapítás, addig pedig valósággal falja az életet. Az énekes jól tudja, hogyan kell tennie a szépet a lányoknak, asszonyoknak, hogy azok elfogadják, nem ők az egyetlenek az életében. A story.hu-nak egy neve elhallgatását kérő, szép, fiatal lány is elmesélte a történetét: „Az egyik koncertje után ismerkedtünk meg. Bejelöltem Instán, aztán elkezdtünk levelezni, majd randizni. Soha egy pillanatig nem titkolta, hogy van barátnője, de ha vele voltam, azt éreztem, engem szeret a világon a legjobban. A szabad szerelemre bátorított. Sok helyen szeretkeztünk. Számomra a nudista strand volt a legkülönlegesebb. Mindig azt mondta, hogy mellette megtanulom, milyen egy igazi férfi, és hogy utána nagyon nehéz lesz hozzá hasonlót találnom. Így is lett!”

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!