Napi friss

Majdnem Dér Heni lett az X-Faktor női mentora: ezért lett Tóth Andi a befutó

Az énekesnő elmondta a véleményét a kialakult négyesről, de a Megasztár zsűrijéről is kifejtette az álláspontját.

Dér Heni húsz évvel ezelőtt a Megasztár első szériájában tűnt fel. Az azóta eltelt időben többször teljes stílusváltáson ment keresztül, de a csillaga mindvégig fényesen ragyogott a magyar popzene egén. Nem csoda, ennyi év tapasztalattal a háta mögött már több zsűricastingon is megfordult a különböző tehetségkutatókban, legutóbb például az X-Faktorban. „Nem árulok el titkot azzal, ha elmondom, szép eredményt értem el, az utolsó körig jutottam, Tóth Andival maradtunk ketten. Andi nagyon ügyes volt, egyáltalán nem sajnálom tőle. Nagyon egyben van ez a négyes. Talán azért is dönthettek Andi mellett, mert jól működik a Laci és a Peti  (Gáspár Laci és Majka –  a szerk.) közötti froclizás beszédben és elvsíkon egyaránt, Milán (Valkusz Milán – a szerk.) pedig egyedül maradt volna az ő korosztályával. Szépíthetném, de a koromat nem tudom meghazudtolni. Andival sokkal jobban kijött a matek. Ő az a korosztály, aki jobban tud Milánnal egy síkon gondolkodni, ha megértésről van szó, vagy akár ha konfrontálódásra kerül sor. Aztán lehet, majd jövőre láthat a közönség, bízom benne, egyszer lesz rá lehetőségem” – mondta Dér Heni az Eurovíziós Podcastban.

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra, és nyerj!

Az X-Faktor mellett a TV2 tehetségkutatójáról, a Megasztárról is elmondta a véleményét. „A Megasztár zsűricastingján nem vettem részt, de meg is értem, mert ez a műsor sok olyan énekest kitermelt, akik a mai napig fenn vannak. Így ha szerkesztői aggyal gondolkodom, természetes, hogy első körben a győztesek közül válogatnak. Bár kicsit ott is megdobbant a szívem, amikor meghallottam, hogy újra elindul” – vallotta be az énekesnő.

Azt sem titkolja, a két műsor zsűrije közül melyik csapat tűnik neki összeszokottabbnak. „Az X-Faktor csapata erősebb kémiailag, mint, mondjuk, a Megasztáré. Ők nagyon különálló emberek” – vélekedett Dér Heni.

Kiemelt képek: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!