Napi friss

Vajek Jutka: Azt hitte, lefejezték a férjét

A legendás tévériporter a férjével, aki egyben operatőre volt, Burza Árpáddal élte át élete egyik leghajmeresztőbb pillanatát.

Az ismert alkotópáros köztudottan minden tévés riportra együtt járt. A következő eset egy vitorlázó repülőkről készült riport során esett meg még 1971-ben. Vajek Jutkát az interjú során ugyanis elvitték egy vitorláskörre, míg férje, Burza Árpád lentről kamerával kísérte a repülést. A szerencsétlen eset már a leszállás utolsó pillanataiban történt. Minderről a Blikk Talk adásában mesélt a legendás riporter. „Csak azt láttam, hogy Árpád hajol, a kamera feje felett, és repülünk. Én kiabáltam, szó szerint, a pilótának, hogy nézze meg, hát elüti az operatőrt. De akkor már nem tudott mit csinálni. Szóval ez egy sportrepülő volt. A lényeg az, hogy én nem kívánom embernek azt az érzést, ami akkor úrrá lett rajtam. Hogy most mi történt? Hogy fogom őt viszontlátni? Mert úgy nézett ki, mintha itt lefejezték volna. (…) Amikor megállt a gép, odarohantam, és azt láttam, hogy valahogy ott úgy üldögél. A kamerát még akkor sem engedte el. És hát akkor ugye a MÁV Kórházban kötöttünk ki, de hála istennek, nem történt semmi. Illetve történt azután a tévében. Ugyanis a legendás Matuz Rózsikától, aki a Híradó főnöke volt, nagyon kikaptam, hogy mennyire meggondolatlan és felelőtlen vagyok…” – mesélte Vajek Jutka.

Döntsd el Te, hogy ki legyen az év csillaga! Szavazz és nyerj! Kattints!

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!