Napi friss

Noszály Sándor falja a nőket: „Sok barátnőm van”

Próbáltuk megfejteni az egykori teniszcsillag kibogozhatatlan magánéletét.

Immár négy éve, hogy Noszály Sándor felszámolta Los Angeles-i életét, és hazaköltözött, a szerelem pedig rövid időn belül rátalált. Kapcsolata háromgyermekes rúdtáncfitnesz-oktató, Páll Orsolyával meseszerűen indult, ám másfél év után zátonyra futott. A vörös démont egy fekete szépség követte Bánhegyi Amelita személyében, az egykori teniszező vele kezdett új életet, ám most, augusztus elején a korábban öttusázó hölggyel is véget ért a szerelem. Ezután az örök Nagy Ő egy ismert társkeresőn tűnt fel. Hogy az app segítségével, vagy anélkül, nem tudni, de a Sztárboxon máris új partner volt mellette.

A Sztárboxba már egy másik hölggyel érkezett

Mondhatni, jönnek-mennek a nők Noszály Sándor életében, aki 52 évesen sem tűnik úgy, mintha meg akarna állapodni. De találgatások helyett a story.hu megkereste Noszályt, meséljen inkább ő maga a színes magánéletéről. „Én maga vagyok az Enigma-kód, sosem fejtetek meg – kezdte viccelődve. Majd a titokzatos lányra is rátért. – Sok barátnőm van, a fekete hajú hölgy is az. De van igazi barátnőm is, akit nem mutatok meg. Persze, lehet csak azért mondom, hogy összezavarjalak titeket. De az is lehet, hogy ott lesz velem vasárnap a Sztárboxon. Szemeseknek áll a világ, tudjátok!” – mondta. Mi pedig csak azt ígérjük: nyitott szemmel járunk majd a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban.

Az év sztáreseménye hamarosan! Szavazz a sztárokra és nyerj!

Kiemelt kép és fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!