Napi friss

„Hol volt eddig ez a Szandi?” – Az EDDA gitárosával alakított rockzenekart az énekesnő

Szandi férje, Bogdán Csaba is a banda tagja.

Nem csoda, hogy az EDDA virtuóz gitárosának, Alapi Istvánnak kedve támadt rockbandát alapítani Szandival, miután élőben hallotta őt EDDA-t énekelni a Sztárban Sztár című tévéshow-ban. Akkor még nem, a pandémia idején azonban megkereste. „Akkor találtuk ki azt, hogy készüljenek rockzenei feldolgozások különböző zenész barátaimmal, és akkor hívtam Szandit is” – mesélte a Mokkában Alapi. „AC/DC-vel kezdtük…” − vetette közbe Szandi, és elmesélte, az akkori siker adta a mostani formáció ötletét. „Szandinak irtózatosan jól állnak ezek a dalok! – fejtegette Alapi. – Rengeteg olyan komment jött, hogy ’Szandi, hol volt ez eddig?’ Hát most itt van, és nemcsak ő, hanem a közönség és a zenésztársak – köztük a férje, Bogdán Csaba − is imádják.”

A Szandi Rock Band első videóklipje, amiben négy rockklasszikust játszanak el, ma este debütál a YouTube-on. Búcsúzóul még megnyugtatták rajongóikat: az EDDA marad, Szandi koncertjeit is megtartják, csak lesz egy Szandi Rock Band is.

Kiemelt kép: TV2 

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!