Ha egzisztenciálisan holnaptól nem csinálna semmit, akkor sem nagyon lenne min izgulnia. Ezt Sebestyén Balázs mondta Puzsér Róbertnek a Sopron Feszten néhány hónappal ezelőtt, amikor arról beszélgettek, ha a műsorvezető ennyire elmélyült a spiritualitásban, hogy már előadásokat is tart erről, miért vállalja még mindig a kereskedelmi televíziósást és a rádiós munkákat.
Balázs nem tagadta, egyre közelebb az ötvenhez valóban elindult benne egy változás, és már nem tartja elképzelhetetlennek, hogy eljön az idő, amikor leépíti azokat a munkáit, amelyek ma még örömet okoznak számára és nagyon élvez. Helyette elindít egy YouTube-csatornát, ahol már csak arról beszél, amiről mostanában is szokott, de csak alkalmanként, előadásokon: például, hogy számára mit jelent a halál.
Balázs folyamatosan járja az országot. És mindazt, amiről az egyes műsoraiban nem vagy csak érintőlegesen beszél, mint a transzcendentális meditáció (erre négy éve talált rá), vagy az, hogy reinkarnációs hipnózisokat csinál, leginkább csak azok tudják, akik kifejezetten nyitottak a témában, és részt vesznek ezeken az előadásokon.
A kétgyermekes családapa ilyenkor igazán mély gondolatokat oszt meg a követőivel. „Az egyik előadásomon odajött hozzám egy pasi, 45 éves forma volt, és az előadás végén azt mondta, szeretne velem négyszemközt beszélgetni. Elvesztette a feleségét, és megkérdezte, neki mit kell ebből megtapasztalni, és hogyan tud ebből úgy fölállni. És beszéltünk egy hosszú tíz percet. Én nagyon sokszor beszélek erről, magáról a szenvedésről, vagy mi van, ha valaki halva születik, hogy mi a halál egy családban. Azt gondolom, a szenvedés az egy tapasztalás. Buddha is azt monda, hogy a fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés opcionális, ami azt jelenti, hogy maga az emberi lét is szenvedés: az, hogy te itt vagy, az is egy szenvedés, a gyerekkor is tele van sebekkel, traumákkal. Csináltam olyan reinkarnációs utazásokat, amikor visszamentünk előző életekbe: hogy egy kétéves gyerek, ha meghal, az hogyan tanítja a szüleit, miért vonzotta be azt a betegséget, hogy mi a feladat. Tehát ez egy nagyon összetett dolog. És azáltal, hogy te a szenvedést már nem szenvedésként éled meg, hanem egy tapasztalásként, amiből föl kell állnod, amit meg kell oldanod, amit meg kell ismerned, hogy megismerd önmagad, és lehetőséget kapjál fejlődni, akkor már nem azt mondod, hogy hú, de gonosz, és hú, de rossz az élet. Hanem azt mondod, hogy minden szenvedésem tapasztalat, és a tapasztalat által mélyülök és oldok meg élethelyzeteket, erősödök meg, győzök le halált, gyerek elvesztését, betegséget. De azt gondolom, hogy mindenki azt tapasztalja, ha egy családban jön a gyerek, hogy tudatosan választja a szülőket, nem véletlen, hova inkarnálódunk, hogy milyen gyerekkori sebeket kapsz, nem történik semmi ok nélkül, önagában a szenvedés sem történik ok nélkül. A szenvedés mind-mind azért történik, hogy abból te erőt kovácsolva, valahova az életedet letéve, megértve, meghaladva eljussál, és azt tudd mondani, hogy megértettem, megfejlődtem és létrehoztam valamit, ami túlmutat az én szenvedésemen. Legyőztem, megértettem – fejtette ki Sebestyén Balázs. – Szóval én azt mondtam ennek az embernek, hogy a legfontosabb, amit tehetünk, például ha valaki meghal, hogy a gyászidőszakon kívül újra megpróbáljuk teljesen boldogan élni úgy az életet, hogy aki itt marad mint energia körülöttünk, az azt lássa, hogy nem merülünk el a saját fájdalmunkban, nem azonosulunk a gyászunkkal, hanem megpróbáljunk teljesen mély önmagunkhoz, másokhoz kapcsolódó, valódi szereteten alapuló életet élni. Megköszönte, és azt mondta, ezen nem is gondolkozott.”
A beszélgetés cikkünkre vonatkozó része 1:20-nál található.
Kiemelt kép: Rozmanitz Gábor/fotocentral.hu
