Napi friss

Lovas Rozit mentő vitte el a színházból

A színésznő túlhajtotta magát a napi 15-17 óra munkával, aminek szörnyű eredménye lett.

Vásárra vitte a bőrét Lovas Rozi, és bár eddig nem beszélt róla, most bevallotta, a rengeteg munkának meglett az eredménye. Napjaink egyik leginkább foglalkoztatott színésznője: napi sorozatokban, filmekben, színházban is játszik, és két kisgyermek anyukája. Geszti Péter Adom a napom című műsorában beszélt róla először, hogy hiába igyekezett a nap 24 órájából 25-ben megfelelni a munka és a család támasztotta elvárásoknak, komoly következménye lett annak, hogy túlhajtotta magát. „Tavasszal, az évad végén mondtam fel a Radnótiban. (…) Én azt most bátran elmondom, hogy összezuhantam tavasszal. Összeomlottam, ledobta az agyam, a testem, a pszichém az ékszíjat, és el kellett hagynunk egy előadást. Ez egy olyan időszak volt, hogy két filmet forgattam egyszerre, véletlenül. Senki nem így tervezte” – vallotta be élő adásban kedden este a színésznő.

„Ez egy elég traumatikus élmény volt, amivel lesz még dolgom. Valószínűleg ez egy pánikroham volt, és nem is akkor, amikor igazán indokolt lett volna, bár akkoriban bármelyik pillanatban indokolt lett róla. (…) Először nem vettem teljesen komolyan, azt gondoltam, csak múló rosszullét, végül mentő vitt el a János Kórházba” – vallotta be Lovas Rozi. Mint mesélte, az Árvák című darab próbáján voltak épp – és bár úgy gondolta, ez a kedvenc darabja, így ez a leginkább biztonságos közeg számára –, itt történt meg vele a nem múló rosszullét. Színésztársa, Molnár Áron győzködte, hogy mondják le az előadást, ám ezt ő nem akarta elfogadni.

Lovas Rozi emellett a Loupe Színházi Társulás egyik alapítója is, a magánéletben pedig épp házat építenek a férjével Nagymaroson, így nem csoda, hogy a szervezete reagált a túlhajszolásra. „Nem lehet büntetlenül napi 15-17 órát dolgozni hónapokig” – vonta le a végső következtetést a színésznő.

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!