Napi friss

Lehullt az álarc: a szakítás szélére került az Ázsia Expressz szerelmespárja

Nagy kérdés, hogy az Ázsia Expressz szereplőinek szerelme elég erős-e ehhez a műsorhoz.

Lakva ismerni meg a másikat, ezt a mondást Zsigmond Angéla is szem előtt tartotta, amikor megismerkedésük után nem sokkal úgy döntött, összeköltözik Mészáros Bendével. Ám amikor a fiatalok igent mondtak a TV2-nek, nem sejtették, hogy az Ázsia Expressz legnehezebb része, a nap végi szálláskeresés alaposan próbára teszi a kapcsolatukat.

Nem csak belőlük, versenytársaikból is sokszor kihozta már a legrosszabbat ez a nem mindennapi helyzet. Láttuk Dietz Guszti kirohanásait, de Krausz Gábor is nehezen türtőzteti magát, ha csalódás éri. Nem ritka ebben a helyzetben az üvöltözés sem, előfordul, hogy a kamerát is muszáj leállítani. Bende is tett már ellenfeleikre lealacsonyító megjegyzést, ezúttal pedig szerelmével, Angival volt goromba.

Bende egy rosszul sikerült szálláskeresés után éhesen, kimerülten, izomláztól és fáradtságtól elcsigázva mutatta ki a foga fehérjét azután, hogy Angi hisztizett ahelyett, hogy örült volna a tiszta, klímás, emeleti szállásnak. Igaz, matrac híján a földön kellett volna aludniuk, amire Angi nem volt hajlandó, Bende pedig  meglehetősen rosszul reagált. A heves vitának kis híján szakítás lett a vége. „Nem fogok ebben az irodában aludni, kérlek szépen, értsd meg. Szedd a cuccodat, majd én most már átveszem az irányítást” – jelentette ki Angi, majd arra kérte szerelmét, mondja meg a szállásadóknak is nyugodtan, hogy nem felel meg a kemény padló az igényeinek.

Bende eleinte hisztinek titulálta Angi viselkedését, de amikor látta, hogy barátnője komolyan gondolja, hogy továbbáll, kiabálásig fajult a vitájuk, és nem éppen megfelelő hangnemben zajlott a beszélgetésük. „Megismertem egy olyan oldalát, akivel nem tudtam beszélni, nem hallgatott rám. Tudtam, hogy éhes, próbáltam megbeszélni vele a dolgokat, azt gondoltam, a kommunikáció ilyenkor is működik közöttünk. Aztán rájöttem, hogy nem” – mondta Angi, aki embertelennek nevezte Bende viselkedését.

A helyzetből tanultak mindketten, és amikor végre egy koporsóbolt egyik helyiségében kaptak egy matracos, fürdőszobás szállást, lecsillapodtak a kedélyek. Bende bocsánatot kért Angitól, és egyelőre újra szent a béke közöttük. Kérdés, hogy hány kemény helyzettel kell még szembenézniük, és mennyi konfliktust bír el viszonylag zsenge kapcsolatuk.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!