Napi friss

Férje elvesztése után itt a gyógyír Tallós Rita számára: „Nagymama leszek”

A színésznő úgy érzi, nem volt jó anyja a gyerekeinek. Nagyszülőként azonban minden más lehet.

Tallós Ritát nem kíméli az élet, első házassága sikertelensége után második férje idén tavasszal hosszan tartó betegség után elhunyt. A színésznő elveszítette a lelki társát, a szerelmét, a férfit, akivel tizennégy év alatt jóban és rosszban támogatták egymást. Alig egy évvel a válása után ismerte meg az egykori kézilabdázó Vértes Gábort, aki felé nagyon nehezen nyitott. Egy évvel korábban, 2009-ben váltak el Barbinek Péterrel, akivel csúnya véget ért a kapcsolatuk. Ráadásul mind a válást, mind a kapcsolatot megszenvedték a gyermekei is. „Annyira rossz volt a házasságunk, amit a gyerekek egyfolytában, permanensen érzékeltek, hogy ennél a válás már csak jobb lehet. De az se volt egyszerű… Nekem a két gyerekkel az volt a lényeg, hogy rendbe tegyem őket. Az volt a fontos, hogy valahogy őket összerakjam. Horrorisztikus helyzet volt. A lányomnak az apjával nincs kapcsolata, nulla, ő úgy döntött, hogy nem akar a lányával semmiféle kapcsolatot. A fiam nem konfrontálódik. Londonban él, ő egy jó gyerek, beszél interneten az apjával. Hamarosan nagymama leszek, októberben jön a Leo nevű kisfia, és ő máshogy dolgozza fel a válás miatti személyiségtorzulását” – vallotta be az Egy ritmusban című podcastban Tallós Rita.

Bár a színésznő kifejtette, hogy a család számára olyan, mint egy virágos rét, amit csak öntözni kell, úgy érzi, sosem volt igazán jó anya. „Csomó helyzetben a gyerekeimmel kapcsolatban lelkiismeret-furdalásom van, tudom, hogy mennyi mindent rongáltam rajtuk akaratlanul. (…) Nem hiszem, hogy én egy mintaanyuka vagyok, azt sem hiszem, hogy nekem való az anyaság. Hála istennek, a gyerekeim azt mondják, higgyem el, jó anya vagyok, úgyhogy megnyugodtam. De nem voltam soha az az igazi anya!” – mondta a színésznő, akinek az élete hamarosan a gyökeresen megváltozik, hiszen új szerepben, nagymamaként változtathat majd a korábbi rossz élményein.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!