Az ikrek még nem voltak négyévesek, amikor elvesztették az édesanyjukat, akivel egyébként Szellő István a születésük előtt szakított. Renáta halála után sem a híradóshoz kerültek a gyerekek, hanem a keresztszüleikhez, de István mindig támogatta őket. Ezért is gyakoribb, hogy másik két csemetéjéről sztorizik, de a mai Reggeliben kamasz ikreiről is szót ejtett. „Tizenöt évesek – igazította ki Szellő István Papp Gergelyt, aki arról faggatta, milyen apuka, mennyire követi a gyerekek tanulmányait, jár-e szülői értekezletre. – A szülői az nálam sajnos olyan szempontból kizárt, hogy természetesen minden szülő délután ér rá, én pedig nem. Tehát én nem tudok elmenni szülőire, de természetesen figyelem a tanulmányaikat. Most kezdték a gimnáziumot, úgyhogy ez egy izgalmas időszak. Voltak gólyatáborban – ugye most van a második hét a suliban –, nagyon élvezik, hál’ istennek.”
A büszke apuka elújságolta, hogy teniszező fia, Ádám élt Spanyolországban, az Egyesült Államokban, de most éppen itthon jár egyetemre, a legidősebb fiú, András pedig tavasszal fog ügyvédi szakvizsgát tenni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu