Napi friss

Gyászol az Apostol együttes: tudták, hogy nagy baj van…

Zenésztársa megtörten beszélt Totó utolsó heteiről.

Elment Totó, azaz Pete László, az együttes harsonása. A 82 éves muzsikus egy éve elbúcsúzott a színpadtól, mert beteg lett, érezte, hogy nem bírná a koncertezést. „Utoljára akkor voltunk meglátogatni, mielőtt bekerült a kórházba. Már nagyon gyenge volt, de én szeretném megőrizni az emlékezetében abban az állapotában, amikor még járta velünk az országot” – mondta megtörten a Blikknek a zenekar énekese, Meződi József, akivel 54 éven át zenéltek együtt.

Akkor is éppen úton voltak, amikor megtudták, hogy Totó nincs többé. „Éppen egy fellépésről jöttünk haza az együttessel, az autóban ültünk, amikor hívtak a szomorú hírrel – mondta az énekes. – Mindenki csak szomorúan nézett maga elé. Sajnos lehetett rá számítani, már hetek óta egyik kórházból szállították a másikba, erre mégsem lehet felkészülni. Egyidősek voltunk.”

Pete László Totó 82 éves volt.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!