Napi friss

Molnár Gusztáv megbánta ami történt, újra elvonóra megy

Jelenleg kritikus állapotban van a színész, de már tervezi a jövőt.

Napok óta aggódik az ország Molnár Gusztávért, a Drága örökösök egykori színészéről a Blikk hozott le fotókat, ahogy a Corvin negyednél részegen fetreng az utcán. Az eset után kórházba szállították, tegnap pedig azt írta a napilap, hogy már kiengedték. Ma azonban éppen az ellenkezőjét állítják, hogy jelenleg is orvosok vigyáznak rá. „Guszti jelenleg kórházban van, kezelés alatt áll. Az elkövetkező hét-tíz nap kritikus lesz, ugyanis az olyan komoly alkoholbetegeknél, mint ő, ilyenkor súlyos tünetek, például epilepsziás rohamok jelentkezhetnek. Ha a rosszullét olyan környezetben éri őt, ahol nincs jelen szakember, akár bele is halhat, ezért fontos most, hogy ameddig az elvonási tünetek jelentkezhetnek, orvosi felügyelet alatt maradjon – mondta el a Blikknek Molnár Gusztáv neve elhallgatását kérő barátja. – Már intézem neki az elvonókúrát, ahova akkor megy, amikor letelik ez a kritikus időszak. Már nagyon bánja, ami történt, változtatni szeretne az életén: élni akar, és az a nagy álma, hogy egyszer a szerelmével közös családban éljen boldogan, egészségesen.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!