Napi friss

Miből jött rá Keresztes Ildikó, hogy agydaganata van?

Úgy állt színpadra, hogy közben már tudta, mi a diagnózis.

Az énekesnő az Adom a napom című műsorban mesélte el, hogyan tudta meg, hogy beteg, illetve hogy miként lábalt ki belőle. „Az egész egy fatális véletlennek köszönhető, ugyanis novemberben egyik reggel úgy ébredtem, hogy szédülök. Persze nem vagyok az az ember, aki rögtön orvoshoz rohangál… Másnap is szédültem, de akkor ráfogtam az időjárásra, harmadnap arra, hogy kimerült vagyok, negyedik nap már nem tudom, mire fogtam éppen rá. Aztán amikor már az ötödik vagy hatodik napon voltam, úgy éreztem, ez már túlmutat rajtam, úgyhogy befáradtam a sürgősségire, ahol mindenféle vizsgálatokat csináltak. És egyszer csak azt mondták egy CT kapcsán, hogy ’magának van egy három centis agydaganata.’ Szerintetek erre az ember úgy hirtelen mit csinál?! Akkor ugye a CT nem tudta megmondani, hogy ez jó- vagy rosszindulatú, tehát még négy nap eltelt az MRI-ig. Akkor már azt mondták, hogy 99%, hogy jó – magyarázta. – Nagyon sok orvos ismerősöm van Erdélyben. Rokonok. Összeült a családi konzílium, és mondták, hogy gyorsan kerítenek nekem egy specialistát Pesten, és megműtenek. Ez meg is történt februárban. Ja, november után még ebben a tudatban lenyomtam a Turay Színházban egy Anconai szerelmesek premiert! És akkor február másodikán műtöttek meg. Lekopogom, minden úgy történt, ahogy a nagykönyvben le van írva. Semmi fajta mellékhatása nem volt a műtétnek, ami ilyen esetben ’normális’ lett volna, szóval nagyon-nagyon szerencsés vagyok – mondta, majd megjegyezte, mindezt egy óriási tanításként fogja fel. – Úgy gondoltam, hogy na, tényleg itt az ideje, mert ha most nem tanulok, akkor szerintem kapok egy nagyobb leckét, amit már nem biztos, hogy elviszek a hátamon… De meggyőződésem, hogy engem szeret a Jóisten. Én is szeretem őt. Nagyon jót tett velem.”

Keresztes Ildikó úgy gondolja, ez az ő éve. „Csodálatos születésnapi partit kaptam a barátaimtól. Rengeteget utaztam Spanyolországtól Erdélyen át Arubáig. Nagyon sokat voltam a családommal, a barátaimmal. Elintéztem egy csomó olyan dolgot, amit meló közben sosem tudok, mert akkor annyira fel vagyok pörögve, hogyha volna is rá időm, már nincs rá energiám, vagy nincs hozzá kedvem. Sokat olvastam, meg filmmániás vagyok, sokat filmeztem. Elmentem végre előadásokra, megnéztem a kollégáimat! Koncerteket látogattam meg. Tényleg fantasztikus évem van!” Hamarosan pedig a képernyőn is láthatjuk Ildit, ugyanis ismét megméretteti magát a Sztárban Sztár All Starsban.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!