Napi friss

Kate Winsletet az alakja miatt alázták meg egy forgatáson

A 48 éves színésznő a legutóbbi szerepe miatt szedett fel pár kilót.

Ahogy telik az idő, úgy válik egyre jobb és karakteresebb színésznővé Kate Winslet, és úgy tűnik, sem a korát, sem a tökéletlenségeit nem hajlandó rejtegetni. A színésznő legutóbb a részben Magyarországon forgatott életrajzi drámában vállalt szerepet. Elizabeth Lee Miller fotóst alakítja, aki bár modellként kezdte pályafutását, a II. világháborúban a Vogue magazin haditudósítója lett. A film kedvéért a színésznő kissé „elhanyagolta magát”, állítólag abbahagyta az edzéseket is, hogy jobban hasonlítson filmbeli karakterére. Emiatt azonban pár kiló fel is szaladt rá, és mint Kate Winslet a Harper’s Bazaarnak elmesélte, ezért megalázták a forgatáson. Az egyik jelenetben ugyanis bikiniben kellet ülnie egy padon, de az egyik stábtag szerint jobban ki kellett volna húznia magát. „Azért, hogy ne lásd az úszógumimat? Na még mit nem! Direkt ültem így, tudod? – vágott vissza a színésznő, és kijelentette, cseppet sem gondolja kevésbé tökéletesnek most a testét, mint korábban. – Pont az ellenkezője. Büszke vagyok rá, mert az életem látszik az arcomon. Eszembe sem jutna, hogy ezt eltitkoljam” – idézte a Page Six a színésznő szavait.

Korábban pedig azt is kijelentette, hogy esze ágában sincs kés alá feküdni, sem botoxoltatni, hogy elrejtse öregedését. A színésznő évekkel ezelőtt zászlajára tűzte a testpozitivitás hirdetését, ami nem is csoda, hiszen gyerekként sokat csúfolták, amiért pufibb volt, mint társai. „Az önbizalmam éppen úgy ingadozik, mint bárki másnak, de nagy általánosságban azt mondhatom, hogy szeretem a gömbölyded formáimat. Van mellem és fenekem, és egy férfi, aki szeret engem. Ha valakinek a teste annyira központi kérdés, mint az enyém volt az évek során, akkor meg kell tanulni kezelni a kritikákat. Nekem az volt a trükköm, hogy csak a karrieremre koncentráltam, és azzal teljesen elégedett vagyok. A karrieremnek pedig semmi köze a hátsóm méretéhez” – mondta korábban egy interjúban.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!