Napi friss

Tóth Andi magánéleti titkaival fűszerezi főzős műsorát

Nagymamájától leste el a főzés csínját-bínját, így nem csoda, hogy amikor párkapcsolatban él, valóságos konyhatündérré változik. Az énekesnő arról is mesélt már, exének mi volt a kedvenc süteménye, és hogy hányadik randin menne étterembe,

Kéthetente vasárnap jelentkezik Tóth Andi egy-egy rövidke recepttel, amiket el is készít – leginkább a gluténérzékeny rajongók legnagyobb örömére. Ezekre a megtekintések számából kiindulva igen nagy az érdeklődés. Ezen felbátorodva Andi is úgy gondolja, hogy folytatja majd a főzős videókat. A Max rendelünk részeiben, amik a YouTube-on érhetők el, azért néha magával kapcsolatban is elkottyant érdekességeket.

Nem randizna étteremben

Természetesen a leginkább az érdekli a rajongóit, hogy van-e éppen párkapcsolata az X-Faktor mentorának, ám csalódniuk kell. Tóth Andi hivatalosan utoljára Marics Petivel járt együtt, azóta azonban semmit nem tudni a magánéletéről. Annak ellenére, hogy ez a szakítás már több mint egy éve történt, jelen pillanatban, sőt mint mondta, a következő 50 évben sem lesz nyitott az ismerkedésre. Azt azért elárulta, azt sem szereti, ha valaki az első randin étterembe viszi őt, mert szerinte zavaró, hogy evés közben próbál kedvesen válaszolni vagy kérdezősködni, ismerkedni. „Sokat eszem, szóval nem fogja megérni. Ha eszem, akkor eszem, nekem a kaja szent. Legyen az ötödik randi étteremben, akkor már nem zavar, hogy a fogam közül kilóg a csirkeszárny” – mondta viccelődve, és hozzátette, ugyanez igaz a mozira is. Szerinte inkább egy jó séta illik egy első randihoz, vagy esetleg egy múzeumlátogatás.

„A nagymamámtól és magamtól tanultam főzni”

Andi nem veszi túlságosan komolyan a főzőműsorát, és ezt be is vallja. Ha kell, villával meri ki a kanálnyi tejet… De volt olyan recept, amit a kamerák előtt próbált ki először. Ám láthatóan otthon van a főzésben, nem okoz neki gondot lekövetni akár egy hiányos receptet sem, amiket a közösségi oldalakról ment el magának. „Mondanám, hogy anyukámtól tanultam főzni, de nem. Ő próbálta megszerettetni velem a főzést, de gyerekként baromira untam az egészet. Inkább a nagymamámtól tanultam meg, hiszen ő költözött fel velem az X-Faktor után, tőle lestem el, és leginkább magam kezdtem főzni” – mesélte.

Apropó, tévézés és éneklés: a tavalyi bejelentése óta nem igazán hallhattuk énekelni az aranytorkú énekesnőt, ám az RTL-es tehetségkutató mentorszékét örömmel foglalta el, és mint mondta, anyáskodó mentor szeretne lenni. A TV2-nél, a Sztárban Sztár című műsorban még inkább szigorú zsűriként volt jelen az ítészek között, így ez minden bizonnyal meglepő fordulat lesz a nézők számára.

Szerelmesen igazi konyhatündér

Az első receptje a banánkenyér volt, amiről azt mondta, az exének készítette el először (aki vélhetően Marics Peti volt). Természetesen ez is gluténmentes verzió, ám bőven tett bele csokipasztillákat. A többi receptje sem egy nehéz és hosszadalmas étel, sőt: a könnyen, gyorsan összedobható dolgokat szereti. Mint mondta, reggelire sajtos, baconös, tojásos dolgokat szeret enni, ahogy azonban telik a nap, egyre inkább az édeset kívánja. Ugyan magának nem süt süteményt, de amiatt nagyon szomorú lenne, ha a jövőben csak egy sütit ehetne. „Ha van párom, konyhatündérbe vágom magam – vallotta be Tóth Andi, akinek a videói többségében biztosan használ valamilyen lekvárt. Karácsonykor ugyanakkor szívesen látja vendégül a barátait, akiknek készített már Wellington-bélszínt is. – Egész nap sütöttem-főztem, kétszer sírtam el magam közben, és amikor hátat fordítottam, egy perc alatt eltűnt az egész” – mesélte élete legnehezebb főzéséről.

Bátran káromkodik

Mint arról a story.hu is beszámolt, sokaknak feltűnhetett, hogy Andi mennyit változott egy év alatt. Lenyugodott, kisimultak a nem létező ráncai, a kisugárzása pedig ismét a régi fényében ragyog. Ez pedig szembetűnő a videóiban is: laza, vicces, és semmin sem stresszel. A rosszindulatú kommentelők még fel is rótták neki, hogy kicsit túl lazára vette a figurát, szerintük túlontúl sokat káromkodik. „Úgy vagyunk szerintem ezzel, hogy mi, magyarok szeretünk, és büszkén mondjuk, hogy mennyire választékosan tudunk káromkodni. De ha meg valaki káromkodik, akkor felhúzzuk az orrunkat. Én így sokkal jobban érzem magam, nem feszengek. Nem véletlenül nem hallanak a nyilatkozataimban például csúnyán beszélni, de a barátaim közt megengedem magamnak ezt” – mondta a kritikusoknak címezve.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!