Napi friss

Lékai-Kiss Ramóna: „Napok óta alig alszom, azt sem tudom, hol áll a fejem”

Izgalmas időszak köszöntött az életébe, magánéletében és karrierében is. Első nagy anya-fia utazására készül, közben férjéért szurkolhat az olimpián. És olyan dolog történt vele, amire 22 éve vár.

Lékai-Kiss Ramóna bőröndjei bizonyára nem sokat álltak a szekrényben idén nyáron, hiszen családjával még júniusban nyakába vette a világot. „Ebben az esetben a látszat egy kicsit csal, mert a közösségi oldalaimon kissé csúsztattam az élmények átadását. Nálunk hagyományosan erősen kezdődik a nyár, mert rövidebb ideig is tart, hiszen a férjemnek, Máténak már július végén kezdődik a szezon, így addig van időnk utazni. Idén Franciaországban, Törökországban és Amerikában jártunk. Az USA nagy kedvencem, mert minden alkalommal teljesen más arcát mutatja, akárhányszor utazom oda. Az ’élni és élni hagyni’ elve azonban százszázalékosan áthatja az országot. Ide Mátéval kettesben utaztunk, de Franciaországba és Törökországba a kisfiunk, Noé is velünk tartott. Azért ezek a típusú nyaralások, ahol hárman vagyunk, picit különlegesebb helyet foglalnak el a szívemben, hiszen mi a gyermekünkkel vagyunk egy család” – meséli Lékai-Kiss Ramóna a story.hu-nak.

A tévés és a családja Franciaországba hamarosan visszatér, hiszen Rami férje, Lékai Máté a kézilabda-válogatott oszlopos tagja, és természetesen ott lesz a párizsi olimpián. A család pedig a helyszínről fog szurkolni neki. „Egy olimpia közeledtével mindig egy picit emelkedett hangulatba kerül az ember, de ha személyes érintettség is van, akkor ez hatványozottan igaz – folytatja a TV2 műsorvezetője. – Máté természetesen már Párizsban van, mi pedig Noéval hamarosan utazunk utána. Én már iszonyatosan izgulok. Napok óta alig alszom, azt sem tudom, hol áll a fejem. Noé is nagyon izgatott már. A napokban megvettük az arcfestékeket, bepakoltuk apa mezét, és készítjük a hangszálainkat. Egyébként ez lesz az első nagyobb anya-fia kirándulásunk, úgyhogy már csak ezért is különleges lesz” – mondja lelkesen Rami.

A korábban kétszer is az év női műsorvezetőjének választott Ramóna az elmúlt időszakban új területeken is kipróbálhatta magát: 2024-ben TV2 Titkok Ramónával című podcastműsora is útjára indult, amely az első saját talkshow-ja, emellett hamarosan a TV2 műsorán debütáló Password – A jelszó háziasszonya lesz, ami az első önállóan vezetett vetélkedője. „Szerencsés vagyok, hiszen az elmúlt években mindenféle műfajban kipróbálhattam magam. De ha őszinte akarok lenni, nagyon vágytam egy olyan műsorra, amit hozzám köt, velem azonosít majd a néző, hiszen 22 év alatt erre még nem volt példa.” A vetélkedőben sztárok és civil játékosok játszanak majd egymás oldalán, és Rami is szívesen kipróbálta volna magát játékosként, mert imád játszani. „Az egyetlen ok, amiért örülök, hogy nem játékosként szerepelek, mert néha túlságosan is elkap a gépszíj. Egy-egy társasjátékpartinál még felnőttként is előfordult, hogy a barátaim komolyan rám szóltak, hogy vegyek vissza, vagy különben nem lesz jó vége. De ha játékról és versenyről van szó, akkor teljesen elönti a köd az agyamat, és mindenáron nyerni akarok” – mondja nevetve Rami.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!