Napi friss

Papp Szabi kendőzetlen őszinteséggel vallott: „Csoda, hogy eddig túléltem”

Ahogyan a Supernem frontembere fogalmazott, megtolta az elmúlt 30 évet, amiből 15-re nem emlékszik. Ám már családapa is, és most húzott egy határt.

Befejezte egy időre a Supernem a koncertezést, és egyelőre nem tudják, így is marad-e – árulta el Papp Szabi énekes, gitáros a TV2 Titkok Ramónával című műsorban. A Megasztár leendő zsűritagja arról is beszélt, hogy igencsak veszélyesen élte az elmúlt 30 évét, amit csoda, hogy „túlélt”. „15 évre nem emlékszem, mindent csináltunk, ami ezzel együtt járt. Örülök, hogy túléltem. Mentálisan és fizikailag is. Mi nagyon komolyan műveltük a zenét, és mindent, ami ehhez kapcsolódik. Úgy, ahogy ezt akkor csináltuk, már nem tudjuk – vallotta be Papp Szabi, és most úgy döntött, húz egy határt az életében. Ugyanakkor lelkileg nehezen viseli a döntést, viszont vannak tervei, szereti a tévézést is, amiben most új feladat várja, a Megasztár zsűrizése. Persze nem álszenteskedik, ha a gyerekeiről van szó, nem fogja megfosztani őket azoktól az élményektől, amiket neki is megengedtek a szülei. – Pontosan tudom, mi történik az éjszakában, de nem tiltom meg majd nekik, hogyha bejelentik, hogy el akarnak menni egy fesztiválra – mondta Papp Szabi, és ő maga sem rejti el otthon a rocksztár énjét. – Nincsen képmutatás, de soha nem voltam egy négykézláb hazajáró apa” – tette hozzá.

Mindkét gyereke zenél

Papp Szabi erős szövetséget alkot immár 21 éve feleségével, Eszterrel, ám azt nem tagadja, hogy voltak hullámvölgyeik. Sokszor rántotta vissza a felesége a valóságba, de ha ramatyul volt, akkor azt is hagyta neki, hogy megélje. A folyamatos pörgés mellett nem volt könnyű megfelelnie annak, hogy ne csak testben, de lélekben is ott legyen, ha a gyerekeivel van együtt. Lányuk, Natasa 11, fiuk, Viktor pedig 9 éves, és mind a ketten zenélnek. „Egyikük zongorázik, másikuk dobol. Natasa az, aki jobban hajaz rám, Pappfejnek szoktam hívni. Csináltunk is együtt zenét, a szövege nagyon vagány. Most a Wednesday-korszakát éli” – mesélte a gyerekeiről  a zenész.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!