Napi friss

A megsérült Szász Júlia tételesen cáfolta Vidnyánszky Attila állításait

A színésznő hajnalban írta ki magából azt, ami a szívét nyomta.

Amióta Udvaros Dorottya a Partizánban beszélt a Nemzeti Színházban történt balesetről, újra felizzott a teátrum körüli botrány. Udvaros több állítását igyekezett cáfolni az igazgató, Vidnyánszky Attila, többek között azt, hogy a súlyosan megsérült művészeknek, Horváth Lajos Ottónak és Szász Júliának nem fizettek kártérítést, és azt állította, különböző jogcímeken több mint 5 millió forintot kaptak. A nyilvánosság előtt zajló párbeszédbe azonban most a baleset egyik sérültje, Szász Júlia is becsatlakozott, akit úgy tűnik nem hagytak nyugodni az igazgató állításai, ugyanis szombaton hajnalban egy terjedelmes, nyilvános posztban reagált a közösségi oldalán. Írását az alábbiakban teljes terjedelmében és változtatások nélkül közöljük:

Vidnyánszky Attila nyilatkozatáról
A mai napon olvastam Vidnyánszky Attila nyilatkozatát az origo.hu-n, amiben az Udvaros Dorottyával megjelent interjúra reagál.
A cikkben olvasható némely állítás nem teljesen felel meg a valóságnak, ezeket most tisztázni szeretném. A Nemzeti Színházban történt baleset egyik áldozataként ezen a ponton fontosnak érzem, hogy megszólaljak.
Vidnyánszky a következőket állítja:
“Na de a lényeg: miközben az interjúban elhangzik, hogy a két balesetet szenvedő színészünk a mai napig nem kapott kártérítést, a tény az, hogy eddig november óta fejenként több mint ötmillió forintot kaptak – a táppénzen felül, különböző jogcímeken.”
A Nemzeti Színház a mai nappal bezárólag kéthavi fizetést (összesen 988 922 Ft) folyósított számomra.
A baleset óta táppénzen vagyok. Munkabaleset esetén 100%-os táppénz jár, ám a színházzal kötött szerződésem és az abban szereplő adózási formám miatt (ekho) a táppénzem összege kéthetente 90 050 Ft.
“A pénteki napon bekövetkezett, nagyon sajnálatos baleset után már hétfőn kéthavi fizetést utaltunk át nekik, és azóta is folyamatosan utalunk.”
November 10-én történt a baleset, ebből kifolyólag a teljes novemberi fizetésemet már nem kaptam meg. November 21-én érkezett a számlámra egyhavi munkabér segélyként, majd december 14-én ismét átutalták egyhavi béremet. Azóta nem utaltak.
A balesettel összefüggésben az alábbi összegeket kaptam januárban a biztosítótól (a színház csoportos személybiztosítása):
10 000 Ft (csonttörés)
10 000 Ft (keresőképtelenség)
50 000 Ft (gyógyulási támogatás)
30 000 Ft (kórházi tartózkodás 11.10 – 11.15.)
75 000 Ft (kórházi tartózkodás 11.20 – 12.04.)
100 000 Ft (műtét)
Összesen: 275 000 Ft.
Világosan látszik, hogy a táppénzen kívül folyósított összeg meg sem közelíti, nemhogy meghaladja az 5 000 000 forintot.
Kártérítést nem kaptam, még folyamatban van a megegyezés.
“…azt nem ismerjük el, hogy kizárólagos felelősség terheli a színházat. Ha ilyen esetben kizárólagosságot állapítunk meg, precedens értékű lesz. Itt a színész is hibázott.”
Jelenleg még tart a rendőrségi nyomozás a balesettel összefüggésben. Az illetékes szervek meg fogják állapítani, hogy kik a felelősök. Vidnyánszky Attila nem állapíthatja meg, hogy ki hibázott, ez nem az ő tisztsége.
“Mellékszál, de a Dorottya által nagyvonalúan nekem tulajdonított mondat nem tőlem, hanem egy általa is nagyon szeretett színésznőnktől származik: a színésznek meg kell tanulnia a díszletet. Dorottya úgy adja a számba ezt a mondatot, hogy pontosan tudja, valójában kitől származik.”
Azt, hogy a színésznek meg kell tanulnia egy-egy díszletet használni, Vidnyánszky Attila nyilatkozta egy decemberben megjelent Magyar Nemzet-es interjúban, ahol nem hivatkozott senkire, nem idézett, tehát ő mondta, senki nem adta a szájába.
A színésznő, akire utal, egy teljesen más helyzetben és más szövegkörnyezetben úgy fogalmazott, hogy a díszlet veszélyes volt, ennek ellenére megtanultuk használni.
“Egy színházi előadás az életet ábrázolja, és az életet is meg kell tanulnunk. Az élet és a színház tényleg veszélyes üzem. A zenekari árkokhoz sem tesznek ki korlátokat sehol a világon, de az intézményvezetők – érthető okokból – mégsem változtatnak.”
A színház valóban veszélyes üzem, és éppen azért vannak szigorú szabályok, hogy az esetleges balesetek kockázatát a minimumra csökkentsék és a dolgozókat megóvják. Ezek a szabályok írják elő azt is, hogy pontosan hova, és milyen korlátok kellenek egy díszletben.
Szász Júlia

Kiemelt kép: Dömötör Csaba

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!