Napi friss

A mi kis falunk sztárja égen-földön keres egy lányt

Kékesi Gábornak szinte évente eszébe jut, hogy megtalálja korábbi partnernőjét, akivel Presser Gábor klipjében szerepeltek együtt.

Évtizedek teltek el azóta, hogy Presser Gábor szólóalbumot adott ki, és annak egyik leghíresebb dalát rongyosra hallgatták az emberek. A Szerelem jó, a szerelem fáj című dal szövegét Presser Gábor Sztevanovity Dusánnal írta, a dalhoz a klipet pedig Eszenyi Enikő rendezte. Még kisgyerek volt Kékesi Gábor és partnere, amikor beválogatták őket a szerepre. Az óvónőjének köszönheti, hogy ide eljutott, ugyanis mint azt már elmesélte, ő volt az, aki elkezdte őket válogatásokra vinni. Majd körülbelül 9 éves lehetett, amikor elérkezett a várva várt pillanat, és beválogatták a Presser-dalhoz készülő klipbe.

Kékesi Gábor Presser Gábor klipjében (Fotó: YouTube)

Ennek történetét osztotta meg nemrég a Palikék Világa Szóló című műsorában Wágner Tamással, hiszen tulajdonképpen ezzel a klippel indult el a pályája, ma pedig nagy sikerű sorozatok, A mi kis falunk, a Drága örökösök és a Keresztanyu színésze is. A szerepük szerint Kékesi Gábor és kislány partnere több klasszikust megidéztek, mint például a Rómeó és Júlia híres erkélyjelenetét. Gábor örömmel emlékszik vissza a forgatásra, egy bökkenő van csupán, hogy a kislány azóta teljesen eltűnt, senki nem tud róla semmit.

A kislány, akivel együtt szerepeltek a Presser klipben (Fotó: YouTube)

„A kislány partneremnek, akivel akkor játszottam, nem emlékszem a nevére, azóta sem találom. Öt évente eszembe jut, hogy meg kéne őt keresni. Ha esetleg hallja az interjút, akkor jelentkezzen, hogy mi újság vele, mert kíváncsi lennék rá” – mesélte a 20 évvel ezelőtti partnernőjéről és a forgatásról Gábor. A színésznek valójában ez a forgatás adta meg a lökést a színészet felé, hiszen ezután kapott szerepet az Operettszínházban a Valahol Európában gyerekszínészei között.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!