Napi friss

Járai Máté a szeretethiányról vallott: „Nem mindig figyeltek rám a szüleim”

A színész úgy fogalmazott, hiányérzete van, ha a gyerekkorára gondol.

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban díjazták Járai Mátét, aki az évadban több darabban is megcsillogtatta a tehetségét. Nem véletlen tehát, hogy ő kapta a Város Kedvence elismerést. A díj kapcsán azonban arról is beszélt, hogy a színház milyen űrt töltött be az életében. „Az, hogy engem szeretnek, az éltető erő. Meg lehet nézni, hogy ki megy színésznek, általában ott lelkileg van egyfajta hiánypótlás. Persze most leginkább magamról beszélek, de a kollégáimat is ismerve, van valami ki szeretethiány, valami megmutatási vágy – mesélte a színház videójában Máté. – Nekem teljesen egyértelműen maradt egy kis hiány abból, hogy nem mindig figyeltek rám a szüleim úgy, ahogy… Gyerekkorom óta mindig színházasat játszottam, és ez nem változott egyébként, csak az, hogy most már profi körülmények között csinálom ezt. Most már nem kell nekem kihoznom a pokrócot a szobából, és feltekerni az almafára, hanem megteszik ezt mások, mondjuk, a díszítők.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!