Csobot Adél már számos területen bizonyította tehetségét. Az X-Faktor harmadik szériájában ismerhettük meg, majd a Sztárban Sztár harmadik évadának 4. helyezettje lett, a Dancing with the Stars harmadik évadában pedig azt is megmutatta, hogy nem csak énekesnőként, de táncosként is kimagasló teljesítményt képes nyújtani, és meg is nyerte a versenyt. A kétgyermekes anyuka azóta már színésznőként is bontogatta a szárnyait, most pedig a Skechers Magyarország új nagykövete lett.
Csobot Adél hatalmas megtiszteltetésként éli meg, hogy a márkát képviseli, hiszen ő az egyetlen magyar híresség, aki együtt dolgozhat majd a Skechers nemzetközi csapatával és képviselheti hazánkat. A story.hu-nak adott interjújában elárulta, hogy idén lett 30 éves, ez pedig a gondolkodását is megváltoztatta bizonyos dolgokban. „Megváltozott bennem valami a harminccal, és ez nyilván nem egyik napról a másikra történt. Az elmúlt évek során alakultam, formálódtam, hiszen ha valami örök, akkor az a változás. Már nem akarok kifelé öltözködni, csak azért viselni valamit, mert az jól néz ki, egyre fontosabb számomra a kényelem, és erre tudatosan figyelek. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem érdekel, hogy nézek ki, csak egyszerűen a kényelem már nem egy másodlagos szempont. Három óra múlva is önazonosan, komfortosan szeretném magam érezni az adott ruhában, cipőben. Rájöttem, nem éri meg a kényelmetlenség. Hány nő tud ezzel azonosulni? Rengeteg!” – ecsetelte Adél, aki azért is boldogan vállalta a Skechers nagyköveti pozícióját, hogy megmutassa, a kényelem és stílus igenis járhat kéz a kézben.
Kiemelt kép: RTL